language

Intézmények:

BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt. highlight_off

Személyek:

Tótfalusi György highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Hagyó-per: Elfelejtette a vádlott, hogy hamisan nem vádolhat

Bár a kihallgatás elején kioktatták, hogy vallomásában másokat hamisan nem vádolhat, folyamatosan nem oktatták ki a hamis vádról, ezért mondott valótlanságokat – állította a Hagyó-per újabb tárgyalásán, a Kecskeméti Törvényszék előtt Regőczi Miklós, amikor a bíróság felolvasta a nyomozás során tett terjedelmes, feltáró vallomását.

Hagyó Miklós mindent tagad

Hagyó Miklós, a BKV-t korábban felügyelő volt MSZP-s főpolgármester-helyettes tagadja, hogy csaknem 70 millió forintot kapott volna a cég gyanús szerződéseiből, s állítja, nem adott politikai utasításokat sem. Az önkormányzati vizsgálóbizottsághoz intézett levelében azt nem cáfolta, hogy Mesterházy Ernővel közösen állapodtak meg a fővárosi cégekhez delegált személyekről.

Hagyó a mentelmi joga mögé bújik

Hagyó Miklós, az MSZP volt főpolgármester-helyettese felfüggesztette párttagságát, és lemondott a XII. kerületi elnöki posztról, miután a Magyar Nemzetben szombaton megjelent Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott igazgatójának interjúja. Az MSZP-elnökség ugyanakkor továbbra sem hívja vissza Hagyót, így mentelmi joga az új Országgyűlés megalakulásáig védheti a BKV-botrányba keveredett politikust.

„Nokia-dobozban adtam át a pénzt Hagyónak…”

Beszélgetés Balogh Zsolttal, a BKV Zrt. volt megbízott vezérigazgatójával

Milliárdos ingatlan–panamák - Folytatódó BKV-s feljelentések

Nemcsak tanácsadói szerződésekkel és szabálytalan végkielégítésekkel nyúltak le közpénzeket a BKV-nál, hanem több nagyszabású ingatlan-panama is elindult. A botrány kirobbanásával meghiúsulhatnak a strómanokkal, off-shore cégekkel tervezett milliárdos tranzakciók.

Újabb 30 milliós végkielégítési botrány a BKV-nál?

Újabb BKV-s végkielégítési ügyre bukkant a közrádió: több mint 30 millió forinttal távozott az igazgatótanács elnökének főtanácsadója.
Találatok: [6]  Oldalak:   1