Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Akták:

BKV-ügyek highlight_off

Lapok:

Élet és Irodalom highlight_off
1.000.000.000 Ft

BKV-ügyek

BKV-ügyek

„BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely oda vezetett, hogy az MSZP budapesti elnöksége felkérte Hagyó Miklóst és Horváth Csabát, hogy november 20-áig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről. A BKV-ügy egyes körülményei - úgy mint az előzetes fogva tartás körülményei, vagy a kecskeméti bíróság kijelölése - miatt már sok bírálat érte. A BKV-per néven elhíresült eljárás Hagyó Miklós és vádlott társai ellen jelenleg is zajlik. A fővádlottak közül többen visszavonták korábbi, másokra nézve terhelő vallomásaikat, melyekről elmondták, hogy azokat fenyegetés hatására, megalázó körülmények között, irányítottan, kényszervallatás során tették. A per eddigi legnagyobb eseménye Balogh Zsolt vallomásának visszavonása volt, amely az egyetlen bizonyíték volt a Nokia-doboz korrupciós ügyre. Az ügy áthelyezéséről is kiderült: alkotmányellenes volt - az elhúzódó eljárás jogi nonszenszek sorozatát produkálta. A Hagyó Mikós és társai ellen indított büntetőper fellebbviteli tárgyalása 2017. őszén fejeződött be.


Az ítélőtábla 2017. szeptember 29-én az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken. A táblabíróság hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést. Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól. A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést.

 

A vád szerint az okozott kár meghaladta az egymilliárd forintot.

 

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

 

Hagyó Dosszié - Hagyó Miklós blogja, amit az eljárás alatt vezetett 

Élet és Irodalom

Az Élet és Irodalom (röviden ÉS) magyar irodalmi-közéleti hetilap 1923 óta. Szabó Dezső alapította az irodalmi és kritikai folyóiratot, a kezdeti időszakban még nemzeti radikalizmus volt rá leginkább jellemző. Manapság a baloldali, liberális értékrendű lapok közé sorolhatjuk. A lapprivatizáció óta az Élet és Irodalom Baráti Társaság és az Élet és Irodalom Alapítvány a tulajdonosai. A tulajdonosi viszonyokból kiindulva a lap vezetősége büszke rá, hogy nem fogadnak el különböző támogatásokat, így külső nyomástól is mentesen végezhetik munkájukat. Az ÉS jelenlegi főszerkesztője Kovács Zoltán. 2012 óta online formában is megjelenik, viszont csak előfizetők számára érhető el. 

Találatok: [4]  Oldalak:   1

A vád titokzatos gyára

Annyi az elmúlt nyolc év botránykatalógusából kiindulva elmondható: a Legfőbb Ügyészség a szociálliberális hatalomtól függetlenül működött. Számos korrupciógyanú érett vádemeléssé - különösen az utóbbi másfél-két évben.

Az MVM alkotmányos költsége

„A BKV korrupciós ügyei eltörpülnek az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek Zrt.-nél (MVM) folyó gazemberségekhez képest" - interpellálta tavaly a miniszterelnököt a Fidesz, a kormányváltás óta viszont nem háborgatták ezt a csontvázat.

Megyesi Gusztáv: Negyven deka parizer

Most, hogy a BKV-botrány jóvoltából az új ismeretekre mindig fogékony nagyközönség már azt is tudja, hogy 1 db Nokia telefonosdobozba pontosan 15 millió forint fér bankjegyekben, a baloldali sajtógyakorlatnak megfelelően annak kellene következnie, hogy de viszont a Samsung vagy a Motorola dobozaiba pedig 20 vagy 30 millió forint fér el, természetesen az ellenzék kiszerelésében, mert így kerek a világ, és így kívánja a párt.
Találatok: [4]  Oldalak:   1