language

Akták:

BKV-ügyek highlight_off

Kulcsszavak:

hűtlen kezelés highlight_off

BKV-ügyek

BKV-ügyek

„BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely oda vezetett, hogy az MSZP budapesti elnöksége felkérte Hagyó Miklóst és Horváth Csabát, hogy november 20-áig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről. A BKV-ügy egyes körülményei - úgy mint az előzetes fogva tartás körülményei, vagy a kecskeméti bíróság kijelölése - miatt már sok bírálat érte. A BKV-per néven elhíresült eljárás Hagyó Miklós és vádlott társai ellen jelenleg is zajlik. A fővádlottak közül többen visszavonták korábbi, másokra nézve terhelő vallomásaikat, melyekről elmondták, hogy azokat fenyegetés hatására, megalázó körülmények között, irányítottan, kényszervallatás során tették. A per eddigi legnagyobb eseménye Balogh Zsolt vallomásának visszavonása volt, amely az egyetlen bizonyíték volt a Nokia-doboz korrupciós ügyre. Az ügy áthelyezéséről is kiderült: alkotmányellenes volt - az elhúzódó eljárás jogi nonszenszek sorozatát produkálta. A Hagyó Mikós és társai ellen indított büntetőper fellebbviteli tárgyalása 2017. őszén fejeződött be.

 

Az ítélőtábla 2017. szeptember 29-én az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken. A táblabíróság hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést. Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól. A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést.

 

A vád szerint az okozott kár meghaladta az egymilliárd forintot.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

Hagyó Dosszié - Hagyó Miklós blogja, amit az eljárás alatt vezetett 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [334]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Hagyó-per: 1,8 milliárdos a kárigény

Ismertette polgári jogi kárigényét a BKV-büntetőper tegnapi tárgyalásán a közlekedési társaság. A vállalat - az egyre gyengülő vádirat tényállását átvéve - 1 milliárd 779 millió forintos igényt jelentett be, amelyet a vádlottaknak akkor kell megfizetniük, ha bűnösségük bebizonyosodik.

Másfélmilliárdot kér Hagyóéktól a BKV

Ugyanannyit kérnek, amekkora vagyoni hátrányt a vád szerint a volt főpolgármester-helyettes és társai okoztak.

BKV-ügy: célkeresztben az ügyészség

A vádlottak és egyes közszereplők egyre inkább elmérgesedő politikai üggyé próbálják varázsolni Hagyó Miklósék büntetőperét

Hagyó-per: mindig az MSZP és az SZDSZ kérését kellett teljesíteni

R. Miklós nyolcadrendű vádlott nyomozati szakban tett vallomása szerint a BKV Zrt. kommunikációs és közbeszerzési szerződéseinek megkötésénél, munkatársak felvételénél teljesíteni kellett az MSZP és az SZDSZ akkori politikusainak a kérését – derült ki a Hagyó Miklós és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalási napján felolvasott vallomásból.

Hagyó-per: Regőczit is megfélemlítették

Gyakorlatilag visszavonta feltáró jellegű nyomozati vallomását Regőczi Miklós is. A BKV Zrt. volt kommunikációs vezérigazgató-helyettese semmilyen, a terhére rótt bűncselekményben nem érzi bűnösnek magát. A Hagyó-per tegnapi tárgyalásán Regőczi úgy fogalmazott: a nyomozás során tett vallomásai közül csak azokat tartja fönn, amelyeket „minden kényszertől és kényszerintézkedéstől mentesen” tett.

Hagyó-per: titkos találkozó a Széchenyi-fürdőben

Az ötödrendű vádlott meghallgatásával folytatódott Kecskeméten a per. Lelovics Ottó és Hagyó Miklós minden egyetértenek, csak két sörétes lőszer kapcsán volt vita köztük.

Mindent tagad Hagyó Miklós

Senkit nem utasított semmilyen törvénysértésre – legalábbis ezt állította a bíróság előtt Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes. Az ügyészség egyebek mellett bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel vádolja.

Hagyó ismét tagad

Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettes tagadta az ellene és társai ellen folyó per csütörtöki tárgyalásán a negyedrendű vádlott által a nyomozati szakban tett vallomások őt terhelő állításait a Kecskeméti Törvényszéken.

Baloghnak halálfélelme volt Hagyó miatt

Balogh Zsolt negyedrendű vádlott a Hagyó Miklós és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalási napján nem vonta vissza azt, hogy kétszer 15 millió forintot kellett adnia az egykori szocialista főpolgármester-helyettesnek, ugyanakkor nem is válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdésekre.
Találatok: [334]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>