language

Akták:

BKV-ügyek highlight_off

BKV-ügyek

BKV-ügyek

„BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely oda vezetett, hogy az MSZP budapesti elnöksége felkérte Hagyó Miklóst és Horváth Csabát, hogy november 20-áig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről. A BKV-ügy egyes körülményei - úgy mint az előzetes fogva tartás körülményei, vagy a kecskeméti bíróság kijelölése - miatt már sok bírálat érte. A BKV-per néven elhíresült eljárás Hagyó Miklós és vádlott társai ellen jelenleg is zajlik. A fővádlottak közül többen visszavonták korábbi, másokra nézve terhelő vallomásaikat, melyekről elmondták, hogy azokat fenyegetés hatására, megalázó körülmények között, irányítottan, kényszervallatás során tették. A per eddigi legnagyobb eseménye Balogh Zsolt vallomásának visszavonása volt, amely az egyetlen bizonyíték volt a Nokia-doboz korrupciós ügyre. Az ügy áthelyezéséről is kiderült: alkotmányellenes volt - az elhúzódó eljárás jogi nonszenszek sorozatát produkálta. A Hagyó Mikós és társai ellen indított büntetőper fellebbviteli tárgyalása 2017. őszén fejeződött be.

 

Az ítélőtábla 2017. szeptember 29-én az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken. A táblabíróság hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést. Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól. A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést.

 

A vád szerint az okozott kár meghaladta az egymilliárd forintot.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

Hagyó Dosszié - Hagyó Miklós blogja, amit az eljárás alatt vezetett 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1031]  Oldalak:   <<  <  95 96 97 98 99 100 101 102 103 104   >  >>

Kenőpénzt tett zsebre – eljárás indult a korrupt BKV-ellenőr ellen

Kétrendbeli vesztegetés miatt indult büntetőeljárás az ellen a betegállományban lévő BKV-ellenőr ellen, aki a hétvégén jogtalanul kért pénzt két, kezeletlen jeggyel utazó külfölditől a fővárosban, a 7-es buszon – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn.

Szalainé nem adja vissza százmilliós végkielégítését

Hétfőn távozik a BKV-tól Szalainé Szilágyi Eleonóra, posztjára pályázatot ír ki a vállalat. Szalainé megerősítette: nem ajánlotta fel a végkielégítés visszafizetését. Horribilis összegről, közel 100 millió forintról van szó.

Offshore vádak: a BKV elfogadta Kocsis magyarázatát

A közlekedési vállalat felügyelőbizottsága hétfőn hallgatta meg a vezérigazgatót, a vele szemben még MVM-vezetőként felmerült, aggályosnak tartott ügyekről.

Végkielégítés után továbbra is dolgozik a BKV-vezető

Hiába fizettek ki – prémiumokkal együtt – mintegy százmillió forintot végkielégítésként a BKV személyzeti vezetőjének tavaly márciusban, Szalainé Szilágyi Eleonóra ma is a fővárosi közlekedési társaságnál dolgozhat havi bruttó négymilliós fizetésért...

Kocsis István kivizsgáltatja a százmilliós végkielégítést

Kocsis István, a BKV vezérigazgatója nem tartja elfogadhatónak a humánpolitikai igazgató végkielégítés utáni foglalkoztatását, ezért vizsgálatot indított az ügy tisztázására, és pályázatot ír ki a humánpolitikai igazgatói poszt betöltésére, közölte a BKV csütörtökön.

Hiába várták a szabadságon lévő BKV-vezért

Bár a főpolgármester szerint illő volna mihamarabb tisztáznia magát Kocsis Istvánnak az őt még MVM-vezetőként ért vádak alól, a BKV vezérigazgatója nem jelent meg a cég felügyelőbizottságának mai ülésén, mert szabadságon van.

Kocsis nem beszélt

Nem tett nyilatkozatot Kocsis István, a BKV vezérigazgatója a cég felügyelőbizottságának (fb) szerdai ülésén, mert szabadságát tölti - közölte Székely Gábor, a BKV fb elnöke az MTI kérdésére válaszolva.
Találatok: [1031]  Oldalak:   <<  <  95 96 97 98 99 100 101 102 103 104   >  >>