language

Akták:

BKV-ügyek highlight_off

Intézmények:

Jadran Investments Limited highlight_off

BKV-ügyek

BKV-ügyek

„BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely oda vezetett, hogy az MSZP budapesti elnöksége felkérte Hagyó Miklóst és Horváth Csabát, hogy november 20-áig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről. A BKV-ügy egyes körülményei - úgy mint az előzetes fogva tartás körülményei, vagy a kecskeméti bíróság kijelölése - miatt már sok bírálat érte. A BKV-per néven elhíresült eljárás Hagyó Miklós és vádlott társai ellen jelenleg is zajlik. A fővádlottak közül többen visszavonták korábbi, másokra nézve terhelő vallomásaikat, melyekről elmondták, hogy azokat fenyegetés hatására, megalázó körülmények között, irányítottan, kényszervallatás során tették. A per eddigi legnagyobb eseménye Balogh Zsolt vallomásának visszavonása volt, amely az egyetlen bizonyíték volt a Nokia-doboz korrupciós ügyre. Az ügy áthelyezéséről is kiderült: alkotmányellenes volt - az elhúzódó eljárás jogi nonszenszek sorozatát produkálta. A Hagyó Mikós és társai ellen indított büntetőper fellebbviteli tárgyalása 2017. őszén fejeződött be.

 

Az ítélőtábla 2017. szeptember 29-én az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken. A táblabíróság hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést. Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól. A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést.

 

A vád szerint az okozott kár meghaladta az egymilliárd forintot.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

Hagyó Dosszié - Hagyó Miklós blogja, amit az eljárás alatt vezetett 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Az MVM alkotmányos költsége

„A BKV korrupciós ügyei eltörpülnek az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek Zrt.-nél (MVM) folyó gazemberségekhez képest" - interpellálta tavaly a miniszterelnököt a Fidesz, a kormányváltás óta viszont nem háborgatták ezt a csontvázat.

Szemfényvesztés volt a BKV-nál a Kocsist beszámoltató fb-ülés

Továbbra sem világos, hogy milyen szerepet játszott Kocsis István BKV-vezér a Magyar Villamos Művek (MVM) horvátországi szállodabotrányában, mivel az általa bemutatott, "tisztázó iratnak" szánt okmányok szakértők szerint tisztázásra alkalmatlanok.

A BKV-botrányok politikai háttere - Felsővezeték-szakadás

Százmilliós tanácsadói szerződések, elbuktatott átszervezési koncepció, több tízmilliós végkielégítések és prémiumok, vizsgálatdömping - háború dúl a BKV felügyeletéért, a közlekedési cég nagy összegű megrendeléseiért.

Nyilvános lehet a Kocsist tisztázó fb-ülés jegyzőkönyve

Kikérte az [origo] annak a zárt felügyelőbizottsági ülésnek a jegyzőkönyvét, amelyen Kocsis István BKV vezérigazgatót korábbi cége, a Magyar Villamos Művek szerződéseiről faggatták.

Index vs. Kocsis: az adatvédelmi biztoshoz fordulunk

Sem a BKV felügyelőbizottsága, sem Kocsis István nem hozza nyilvánosságra, mivel tisztázta az MVM szállodaügyében játszott szerepét a BKV vezérigazgatója.

Kocsis István titkolja bizonyítékait

Sem a BKV felügyelőbizottsága, sem Kocsis István nem hozza nyilvánosságra, mivel tisztázta az MVM szállodaügyében játszott szerepét a BKV vezérigazgatója.

Kocsist kirúghatják a BKV éléről

Rövidesen ismét vezetőváltás történhet a BKV élén, mivel Kocsis István vezérigazgatóban megrendült a városvezetés jelentős részének bizalma - tudta meg a távirati iroda fővárosi politikusoktól.
Találatok: [7]  Oldalak:   1