Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Akták:

BKV-ügyek highlight_off

Kulcsszavak:

média highlight_off
1.000.000.000 Ft

BKV-ügyek

BKV-ügyek

„BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely oda vezetett, hogy az MSZP budapesti elnöksége felkérte Hagyó Miklóst és Horváth Csabát, hogy november 20-áig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről. A BKV-ügy egyes körülményei - úgy mint az előzetes fogva tartás körülményei, vagy a kecskeméti bíróság kijelölése - miatt már sok bírálat érte. A BKV-per néven elhíresült eljárás Hagyó Miklós és vádlott társai ellen jelenleg is zajlik. A fővádlottak közül többen visszavonták korábbi, másokra nézve terhelő vallomásaikat, melyekről elmondták, hogy azokat fenyegetés hatására, megalázó körülmények között, irányítottan, kényszervallatás során tették. A per eddigi legnagyobb eseménye Balogh Zsolt vallomásának visszavonása volt, amely az egyetlen bizonyíték volt a Nokia-doboz korrupciós ügyre. Az ügy áthelyezéséről is kiderült: alkotmányellenes volt - az elhúzódó eljárás jogi nonszenszek sorozatát produkálta. A Hagyó Mikós és társai ellen indított büntetőper fellebbviteli tárgyalása 2017. őszén fejeződött be.


Az ítélőtábla 2017. szeptember 29-én az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken. A táblabíróság hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést. Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól. A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést.

 

A vád szerint az okozott kár meghaladta az egymilliárd forintot.

 

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

 

Hagyó Dosszié - Hagyó Miklós blogja, amit az eljárás alatt vezetett 

Találatok: [10]  Oldalak:   1

Hagyó-per: Gyárfás Tamást tanúként hallgatták meg

Gyárfás Tamás cége és a BKV Zrt. közötti szerződésekről számolt be tanúvallomásában a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai elleni büntetőper csütörtöki tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken.

Elszámoltatás: sok hűhó semmiért

A fantáziadús összeesküvés-elméleteken, látványos médiaakciókon és néhány, gyenge lábakon álló gyanúsításon kívül eddig semmilyen érdemi eredményt nem tudott felmutatni az Orbán-kormány elszámoltatási gépezete.

Kocsis a BKV nevében is aláírt fura szerződéseket

Kocsis István, a BKV napokban távozó vezérigazgatója különös szerződéshosszabbításokat jegyzett a közlekedési vállalat reklámhelyeit tizenkét éve használó céggel. A háttérben a budapesti reklámpiac összefonódásai és egy igazi „nagykoalíciós” vállalat képe sejlik fel.

Az MVM alkotmányos költsége

„A BKV korrupciós ügyei eltörpülnek az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek Zrt.-nél (MVM) folyó gazemberségekhez képest" - interpellálta tavaly a miniszterelnököt a Fidesz, a kormányváltás óta viszont nem háborgatták ezt a csontvázat.

Emelkedő tétek - Elszámoltatás

Az elszámoltatás első körében felderített kár mértéke a Fidesz szerint 100 milliárdos nagyságrendű. A két korábbi kormányfő is célkeresztbe került, az esetleges büntető eljárások végképp padlóra küldhetik az MSZP-t az önkormányzati választások előtt.

Kirakatperek - homályos üveg mögött

A Fidesz 2002-es veresége, és a szocialista kormány regnálása óta eltelt nyolc év politikai vonzatú bűnügyi, bírósági krónikáit két nagy részre oszthatjuk.

BKV-s korrupció: tagadás és beismerés

Az MSZP és az SZDSZ vezető politikusai elevenébe vágott a Magyar Nemzet tegnapi, a BKV-botránnyal kapcsolatos újabb, a közlekedési cég volt vezérigazgató-helyettesével készült interjúja: a korrupciós vádakat továbbra is tagadják, perrel fenyegetnek, miközben részben beismerő nyilatkozatokat tesznek. A hűtlen kezeléssel gyanúsított Regőczi Miklós a Népszabadságban is azt állította, a BKV a koalíció kifizetőhelye volt. A Fidesz szerint a balliberális pártok mára végleg lebuktak.

„Nyakó és felesége buszokat kért kölcsön…” – A teljes interjú

Beszélgetés Regőczi Miklóssal, a BKV Zrt. volt vezérigazgató-helyettesével

Burány tudomásul vette Hagyó döntését

Az MSZP budapesti elnöke tudomásul vette Hagyó Miklós döntését, hogy mégsem megy el a BKV-bizottság ülésére, és egyetért a volt főpolgármester-helyettes azon megállapításával, miszerint a Fidesz a BKV körül kipattant botrányt arra használja, hogy a különböző ügyekben a saját érintettségét eltussolja.
Találatok: [10]  Oldalak:   1