language

Akták:

BKV-ügyek highlight_off

Kulcsszavak:

önkormányzat highlight_off

BKV-ügyek

BKV-ügyek

„BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely oda vezetett, hogy az MSZP budapesti elnöksége felkérte Hagyó Miklóst és Horváth Csabát, hogy november 20-áig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről. A BKV-ügy egyes körülményei - úgy mint az előzetes fogva tartás körülményei, vagy a kecskeméti bíróság kijelölése - miatt már sok bírálat érte. A BKV-per néven elhíresült eljárás Hagyó Miklós és vádlott társai ellen jelenleg is zajlik. A fővádlottak közül többen visszavonták korábbi, másokra nézve terhelő vallomásaikat, melyekről elmondták, hogy azokat fenyegetés hatására, megalázó körülmények között, irányítottan, kényszervallatás során tették. A per eddigi legnagyobb eseménye Balogh Zsolt vallomásának visszavonása volt, amely az egyetlen bizonyíték volt a Nokia-doboz korrupciós ügyre. Az ügy áthelyezéséről is kiderült: alkotmányellenes volt - az elhúzódó eljárás jogi nonszenszek sorozatát produkálta. A Hagyó Mikós és társai ellen indított büntetőper fellebbviteli tárgyalása 2017. őszén fejeződött be.

 

Az ítélőtábla 2017. szeptember 29-én az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken. A táblabíróság hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést. Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól. A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést.

 

A vád szerint az okozott kár meghaladta az egymilliárd forintot.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

Hagyó Dosszié - Hagyó Miklós blogja, amit az eljárás alatt vezetett 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [286]  Oldalak:   <<  <  20 21 22 23 24 25 26 27 28 29

Hagyó étvágyáról szól az MSZP-sek szerint a BKV-botrány

Túl rámenősen akart a fővárosi MSZP arca lenni Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes és nem számított rá, hogy a párton kívül és a párton belül is megpróbálják elgáncsolni - ez a BKV-botrány tanulsága az [origo] által megkérdezett, különböző pártokhoz tartozó budapesti politikusok szerint.

Horváth Csabára osztotta a BKV-t Demszky

A szocialista Horváth Csaba főpolgármester-helyettesnek adta ki Demszky Gábor a BKV felügyeletét, miután a korábbi felelős, Hagyó Miklós lemondott a feladatról. Demszky szerint a végkielégítési botrányba keveredett BKV ügye olyan fontos, hogy mindenképpen főpolgármester-helyettesnek kell foglalkoznia vele.

Üvegzsebre teszik a BKV-t

Megszavazta a Fővárosi Közgyűlés a „szakadár négyeknek" nevezett SZDSZ-es és MDF-es városatyák azon javaslatát, hogy a közműcégek és budapesti intézmények vezetőinek személyi kérdéseiről ezentúl ne a gazdasági bizottság, hanem a közgyűlés döntsön.

Bajnai: Pofátlanság a milliós végkielégítés

Nemet mond a kormány a BKV-nak: nem adnak garanciát a 78 milliárdos adóssággal küzdő közlekedési vállalat újabb, 30 milliárdos hitelfelvételére – tudta meg lapunk a miniszterelnöktől.

Mennie kell, vagy sem a BKV-vezérnek?

Jó ára van a némaságnak a BKV-nál. A távozó vezetők négyhavi fizetést kapnak titoktartásuk fejében. A felügyelő bizottság, az igazgatóság, illetve az önkormányzati politikusok beszélnek, de nem látnak és nem hallanak. Viszont ezt is jó pénzért teszik.
Találatok: [286]  Oldalak:   <<  <  20 21 22 23 24 25 26 27 28 29