language

Személyek:

Veres István (citadella) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [18]  Oldalak:   1 2   >  >>

"V. László volt a célpont, ő volt a nagyhal" – interjú az egyik gyanúsítottal

Szolgálati autóval és egyenruhában ment az éjszaka császárának bizalmi emberével való találkozásokra Kalmár Tamás ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság egykori közrendvédelmi főosztályának vezetője. A férfit a főkapitány irodájában tartóztatták le tavaly májusban. Kalmár tizenöt hónapig előzetes letartoztatásban volt, augusztus elején került házi őrizetbe a vesztegetéssel gyanúsított többi kollégájával együtt. A volt főosztályvezető először a hvg.hu-nak beszélt a vele szemben folyó büntetőeljárásról, annak érdekességeiről.

Tasnádi Péter letiltott interjúja: korrupt rendőrök kreáltak ügyeket ellene?

Ötmillió forintot kellett volna fizetnie egy nyomozó által megnevezett ügyvédnek egyik alkalommal azért, hogy kiengedjék az előzetesből - állítja lapunknak adott interjújában Tasnádi Péter, akit az éjszakai élet ismert vállalkozójaként tartanak számon. A több ügy miatt is börtönbüntetését töltő egykori üzletember szerint korrupt rendőrök kreáltak ügyeket ellene, mint ahogy más ismert bűnügyek vádlottai ellen is. Tasnádi Péter a megjelenés előtt élettársa révén letiltotta az interjút, a sajtótörvény alapján közöljük a szöveget.

Fantomfoci, Guriga tábornok, pártállami titkosszolgák és a Szilvásy-ügyek

„[Kerekes] kijelentette, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalnál tábornok, Guriga a fedőneve, fényképes igazolványt is mutatott. [...] Kérte, hogy hivatkozzam magas szintű politikai kapcsolataira, Szilvásy Györgyre, Szekeres Imrére” - mondatok a kecskeméti törvényszéken folyó milliárdos csalási ügy elsőrendű vádlottjának korábbi vallomásából.

Portik jobbkezét is elfogták

A '90-es évek olajügyeinek felderítése, illetve a maffia és a nagypolitika szimbiózisának bizonyítása áll a Portik Tamást és Vizoviczki Lászlót érintő nyomozás középpontjában - derül ki a holnap utcára kerülő Heti Válaszból. Noha a „szőkítési" cselekmények jórészt már elévültek, az ezeket kísérő korrupciós, drogkereskedelmi és emberölési esetek még bőven büntethetők.

Portik Tamás kalandos élete

Megjárta a fiatalkorúak börtönét, volt portás, az olajozásból mesés vagyont szerzett, de a nyilvánosságot később tisztes vállalkozóként is kínosan kerülte Portik Tamás, akit az Aranykéz utcai robbantásos merénylet és Prisztás József meggyilkolásának ügyében felbujtással gyanúsít a rendőrség. A pénzét az utóbbi időben állítólag az internetes piacon is fialtató milliárdos vállalkozót már a kilencvenes évek végén összefüggésbe hozták több leszámolásos üggyel, mégis csak most, tizennégy év után gyanúsították meg.

Afterparty

A szórakoztatópiac átrendeződését jósolják a pesti vendéglátósok az éjszaka kiskirályaként emlegetett Vizoviczki László lefogásától. Az állítólag megvesztegetett rendőrök tagadnak.

Szabadlábon védekezhetnek a reptéri csalás gyanúsítottjai

Nem rendelte el a bíróság a Budapest Airport (BA) Zrt. volt vezető munkatársainak és a Zóna Taxi egykori vezetőjének előzetes letartóztatását, így valamennyien szabadlábon védekezhetnek - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Papp Gábor ügyvéd, aki két gyanúsított védelmét is ellátja.

Zóna Taxi-ügy: Mindenki szabadlábon védekezhet

A Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön elutasította az ügyészség előzetes letartóztatásra tett indítványát, így szabadlábra helyezte Veres Istvánt, a Zóna Taxi kedden őrizetbe vett tulajdonosát és társait, köztük a Budapest Airport (BA) volt jogi igazgatóját, Rényi-Vámos Krisztinát és helyettesét, Sziebert Györgyöt, valamint a BA volt kereskedelmi igazgatóját, Lévay Zsoltot – erősítette meg csütörtök délután a még javában tartó bírósági meghallgatásról szerzett értesülésünket Papp Gábor.

Prostituáltak és vesztegetés a reptéri taxitenderben?

Örömlányokkal, 11 millió forint kenőpénzzel és egy autóval fizetett a reptéri taxitender győztese 2009-ben a repteret üzemeltető cég több vezetőjének – értesült az MTI Hírcentrum.

Veres István őrizetbe vétele: szerződésmódosítás kenőpénzért?

Vesztegetés és különösen jelentős kárt okozó csalás gyanújával kedd reggel őrizetbe vette a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI) Veres Istvánt, a Zóna Taxi vezérigazgatóját, Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport (BA) Zrt. volt jogi igazgatóját és helyettesét, Sziebert Györgyöt, valamint Lévay Zsolt volt kereskedelmi igazgatót és egy repülőtéri adminisztrátort.
Találatok: [18]  Oldalak:   1 2   >  >>