language

Személyek:

Antal Attila highlight_off

Intézmények:

BMPK Konzorcium highlight_off

Antal Attila

Antal Attila (1955. február 24. – ) menedzser, a Vértes Volán Zrt. korábbi vezérigazgatója. 2007–2008 között a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) vezérigazgatója volt. 2010 januárjában a BKV-nál elkövetett hűtlen kezelés gyanújával a rendőrség őrizetbe vette. Áprilisban kiegészítették a gyanúsítást és így már bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés miatt nyomoznak ellene. 2017. szeptemberében az ítélőtábla Antal Attilára, mint harmadrendű vádlottra folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt az első fokú büntetést két évre súlyosbította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól.


(Wikipédia) (fotó: csepel.info)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

MSZP-s szálak a BKV-nál

A BKV által pénteken feljelentett cégek egyikének tulajdonosa az a Bölcs Ádám, aki a balliberális 168 Óra főszerkesztő-helyettesének fia, egy másik gyanúba keveredett társaság ügyvezetője pedig a III. kerületi MSZP elnökségi tagja. A hét végén „számháború” alakult ki a rendőrök és a BKV között az átadott feljelentések pontos számáról, és újabb ötmillió forinttal lett szegényebb a cég: ezúttal nem gyanús tanácsadói szerződést, hanem közbeszerzési bírságot fizetett a vállalat.
Találatok: [1]  Oldalak:   1