language

Személyek:

Boldog István highlight_off

Boldog István

Boldog István (Törökszentmiklós, 1966. november 10. –) magyar mezőgazdasági gépszerelő, politikus; 2010. május 14. óta a Fidesz országgyűlési képviselője. 1994 és 2014 között Kétpó polgármestere.

2020-ban felmerült az érintettsége egy, a választókerületének EU-s pályázatait érintő korrupciós ügyben, ami miatt az ügyészség a mentelmi jogának felfüggesztését kérte. A gyanú szerint Boldog a hivatali helyzetével, befolyásával visszaélt, jogellenesen befolyásolta a pályázatok elbírálásának eredményeit, amiért vállalkozóktól jogtalan előnyt kapott.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [53]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>

A szegény bakter, akinek Orbán lett az istene – Boldog István tündöklése és útja a vádlottak padjáig

A kétpói vasutasból egy egész térség ura lett. Kicsoda Boldog István? Hogyan jutott előre a Fideszben, és miért fordultak el tőle a falujában, amit húsz évig vezetett? Portré.

Kétpó a Boldog-korszak után: feljelentések, eltűnt iratok, úgy hagyott tízmilliós jurták

Noha hivatalosan 2014-ig tartott Boldog István regnálása Kétpón, 2019-ig egy hozzá lojális fideszes polgármester vezette a falut, aki a helyiek szerint „nagyon követte” a nemrég megvádolt politikus „iránymutatását”. Amióta azonban független vezetője van a településnek, egyre több furcsaság derül ki a korábbi évekből.

Boldog-ügy: hat év börtönt és több mint hatmillió forintnyi vagyonelkobzást kérhettek Boldog Istvánra

Friss információink szerint Boldog István elsőrendű vádlott esetében 6.666.666 forint összegben vagyonelkobzást, hat év börtönben végrehajtandó szabadságvesztést, ötmillió forint összegű pénzbüntetést és öt év közügyektől való eltiltást kért a Központi Nyomozó Főügyészség.

Először beszélt hosszabban a fideszes Boldog István a saját, vesztegetési ügyéről

Ahogy arról néhány napja hosszabb cikkben beszámoltunk, közel egyórás videós interjút adott Nagy Szilárd, a Boldog István ügyét – egy vádalku keretében – borító egykori fideszes polgármester, ahol néhány újabb részlet, érdekesség és név is elhangzott Boldog Istvánnal, illetve folyamatban lévő ügyével kapcsolatban. A fideszes országgyűlési képviselő ellen egyébként szenteste előtt pár nappal nyújtottak be vádiratot hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt.

Egyórás interjút adott a Boldog-ügy koronatanúja, néhány új részletről is beszélt

Hosszú, videós interjút adott Nagy Szilárd, a Boldog István ügyét – egy vádalku keretében – borító egykori fideszes polgármester. A kérdező Juhász Péter volt, aki saját videócsatornáján osztotta meg az interjút. Néhány újabb részlet, érdekesség és név elhangzott az egyébként még decemberben felvett interjúban.

Vádat emeltek Boldog István ellen

A vádirat szerint a Boldog Istvánhoz köthető elkövetői kör hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve, jogellenesen befolyásolta a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázati eredményeit, majd elérték azt is, hogy az általuk kiválasztott kivitelezők kapják a munkát. Mindezekért a vállalkozóktól jogtalan anyagi előnyt kértek, és tőlük 2019 májusában 20 millió forintot kaptak.

Vádat emeltek Boldog István ellen

Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtottak be vádiratot Boldog István fideszes képviselő és nyolc társa, köztük Fehér Petra önkormányzati képviselő ellen a Fővárosi Törvényszéken, olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleményében.

Hogyan működnek az EU-s csalások Magyarországon?

Magyarország vezeti azoknak az országoknak a listáját, ahol a legtöbb, EU-s forrásokkal kapcsolatos szabálytalanságot tárták fel. Ilyen egy közelmúltbeli sikkasztási* ügy, amiben Kengyel polgármestere is érintett. Nagy Szilárd a Balkan Investigative Reporting Network-nek (BIRN) magyarázta el a rendszer működését.

Lemondott Boldog István közvetlen munkatársa

A fideszes Boldog István választókörzetében, a Területi Operatív Programok (TOP) pályázati pénzeinek felhasználása miatt indult nyomozás, ebben az ügyben gyanúsított a most Törökszentmiklóson betöltött posztjáról lemondott Fehér. Lemondását az utolsó pillanatra hagyta, hiszen a jövő hét elején az a törvények szerint is elveszítette volna a mandátumát.
Találatok: [53]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>