language

Helyek:

Borsod-Abaúj-Zemplén megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [598]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>

Uniós pénzből épült vendégházak, ahol jól jártak a politikaközeli pályázók

Összeállítást készítettünk azokról a részben vagy egészben uniós támogatásokból megvalósult vadász- és vendégházakról, amikhez a pénzt fideszes (vagy a kormánypártokhoz közeli) politikusok, polgármesterek, illetve családtagjaik nyerték el. Az összegyűjtött családi házaknak tűnő „falusi szálláshelyek” azért problémásak, mert azokban a gyanú szerint a politikusok saját magukat és barátaikat a kelleténél többször látták vendégül. Több esetben pedig csak a sajtóbotrányok után tették publikussá azokat az elérhetőségeket, ahol egyáltalán le lehet foglalni a szállásokat. Egyetlen olyan esetet sem találtunk, amikor a vissza nem térítendő EU-s pénzekkel való ügyeskedés miatt megbüntették volna a kormányközeli nyerteseket.

Egy egyetemi alapítványhoz került a Grand Tokaj Zrt.

A társaság tulajdonjoga eddig az államnál volt.

Szűk körben cserélget gazdát a szőlő, amelyben a kormányfő felesége is tulajdonos volt

Vida József bankár kezelésébe került az egykor Lévai Anikó birtokában is volt szőlőtermesztő vállalkozás többsége.

Csaknem 150 új templom épült fel NER-ben

Itthon és a Kárpát-medence magyarlakta területein folyt az építkezés, több ezer templom újult meg. HVG-Ténytár.

A vadászati világkiállítás árából 800 település lenne megmenthető árvíztől és aszálytól

Egy-két év alatt érezhető az eredménye azoknak a vízmegtartó projekteknek, amelyeket egyelőre az ország mindössze öt településén próbáltak ki, hogy megakadályozzák a villámárvizeket és az extrém száraz időszakok kedvezőtlen hatásait. Pedig nem is (csak) pénz kérdése.

Járványban is működik a Mészáros-recept, ötszörösére nőtt a 2rule profitja

Itt lett volna a nagy alkalom a Mészáros-féle 2rule mezek nemzetközi bemutatkozására, ám az olimpiára nem jutottak ki az oligarcha sportruhái. A NER azonban így is kaszál a mezcserén.

Verseny nélkül vehetett állami földeket Rogánné falujában egy volt fideszes hozzátartozója

A magántulajdonosokkal együtt az állam is eladja földjeit Rogán Antalné falujában, ahol néhány hete vásárolták meg a kastélyt és hozzá földterületeket V. kerületi vállalkozók. Nyílt pályázatra, versenyre nem volt szükség, anélkül kerülhettek egy volt fideszes képviselő családjához a földek Dédestapolcsányban és a szomszédos Tardonán. A kastély felújítása sem késlekedik, munkások kezdtek serénykedni az épületben.

Az Orbán-klientúrát gazdagítják a meg sem rendezett budapesti olimpia százmilliárdjai

Bár a magyarországi olimpiarendezés ábrándját a bizonytalan jövőbe száműzte egy egyszerű népszavazási kezdeményezés, a kormány „Bicskéig meghosszabbítva” is tető alá hozta a tervezett beruházások nagy részét.
Találatok: [598]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>