language

Helyek:

Borsod-Abaúj-Zemplén megye highlight_off

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [28]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Ujhelyi: most tüntetik el a „Covid-mutyiban” érintett fideszes cégeket

Hiába a milliárdos bevételek, a járvány után megszűntek sikeresnek lenni e vállalkozások.

Már látni a jövőt. Foci az Orbán-világban és utána

Oly mértékben függ anyagilag a kormánytól a magyar foci, hogy a legkisebb változás is bedöntheti a sportágat – legyen akár az csupán egy rosszul végződött ­házasság, hogy egy esetleges kormányváltást már ne is említsünk

Ki a gazda Tokajban?

Elsőre azt gondolnánk, a Tokaj-Hegyalja Egyetem körüli huzavona valójában a NER valaminő mellékes belviszálya egy nemigen létező egyetemért, melyben Stumpf István megégette magát: a hóhért akasztják, sag schon. Pedig úgy tűnik, nagy dolgok érlelődnek az ország egyik történelmi borvidékén.

Újabb kényszerintézkedéseket rendeltek el a pünkösdi egyházat érintő súlyos visszaélések miatt

Nem sokkal azt követően, hogy a Magyar Pünkösdi Egyház csaknem teljes elnöksége lemondott, felgyorsulni látszanak az események. Az egyházhoz tartozó békéscsabai Közösségi Misszió két ügyvezetőjének közel egy évvel ezelőtti letartóztatása után újabb két gyanúsított elleni kényszerintézkedésről döntött csütörtökön a Békéscsabai Járásbíróság.

Leszünk a szén országa. Állami tulajdonba kerültek Leisztinger Tamás bányái

A Fidesz-kormány az év végén nemcsak távközlési szolgáltatóból, hanem szénbányából is bevásároltatott az állammal. Leisztinger Tamás cégének, az Ormosszén Zrt. bekebelezésével immár rendelkezésére áll a településeknek osztogatott, gyenge minőségű borsodi barnakőszén. A felhasználók egészsége másodlagos.

A sok jóból jó sokat. A Mathias Corvinus Collegium egyre bővülő birodalma

Miután az állam gálánsan megtámogatta, a Mathias Corvinus Collegium immár saját forrásaiból terjeszkedni kezdett. Cél a 10 ezer diák, és bár ettől még messze van az intézmény, pénzt nem kímélve építi ki vidéki hálózatát.

Végtelen történet – így nem épül Monokon az öregek napközi otthona

Bár a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen nagy szükség volna az öregek napközi otthonára, az elnyert uniós támogatás ellenére sem történt semmi az elmúlt öt évben. A kiírt pályázatokat az önkormányzat rendre eredménytelennek nyilvánította, legutóbb szabálytalanul, amiért egymilliós bírságot szabtak ki rá.

Közokirat-hamisítás miatt áll bíróság elé a Mi Hazánk miskolci jelöltje

Duzsik Istvánt 300 ezer forint bírságra ítélték közokirat-hamisítás elkövetéséért, amit a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjelöltje nem fogadott el, így bírósági tárgyalásokon folytatódik büntetőügye.

A nagy fideszes laptoposztogatás

Noha a helyi választási bizottság egy múlt heti szentendrei iskolai laptoposztás után kimondta, hogy a fideszes Vitályos Eszter megsértette az idevágó törvényt, ugyanezt tette most a szintén kormánypárti színekben, a Simonka György helyén induló Erdős Norbert. Aligha véletlenül.
Találatok: [28]  Oldalak:   1 2 3   >  >>