language

Akták:

NAV-botrány highlight_off

NAV-botrány

NAV-botrány

Horváth András, ex-adóellenőr 2013 novemberében robbantotta ki a botrányt azzal, hogy azt állította: a NAV-nál kivételezett helyzetben tartanak egy jól körülhatárolható adózói kört, amelynek tagjai döntően a kiemelt adózók közül kerülnek ki.

 

A bejelentés után lemondott NAV-os tisztviselő azt állította: ezek a vállalkozások – a nagyobb kiskereskedelmi láncokról és azok beszállítói köréről van szó – gazdasági teljesítményükhöz képest kevesebb adót fizetnek. Tehetik ezt azért, mert nálunk soha nem történik érdemi áfa- és járulékellenőrzés, vagy ha mégis, azok érdemi megállapítás (adóhiány feltárása) nélkül zárulnak. Horváth számításai szerint ez évi 1000 milliárd forint áfabevétel-elmaradást is jelenthet, de az összes csalásból származó kár elérheti az 1700 milliárd forintot. A NAV szerint legfeljebb 80 milliárd forint körüli a kár.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

A botrány nyomán indult a nyomozás azzal zárult, hogy a rendőrség kimondta: egy kivétellel nem történt semmiféle bűncselekmény a feldobott ügyekben. Ezt követően 2017 januárjában Horváth Andrást gyanúsítottként idézték be az ellene illetéktelen adóhatósági adatokhoz jutás miatt indult eljárásban.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [358]  Oldalak:   <<  <  7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   >  >>

Résnyire kinyílt az áfacsalási botrány titkos dossziéja

Konkrét cégeket, NAV-vezetőket és félreállított adóhatósági dolgozókat nevezett meg az áfacsalási botrány kirobbantója a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainak – erre következtethetünk abból a jegyzőkönyvből, amely Horváth András januári tanúkihallgatásáról készült. Az anonimizált dokumentumot közzétesszük.

Százféle indokkal – miért nem indultak vizsgálatok egyes áfacsalásgyanús ügyekben

Az Átlátszó birtokába került dokumentumok azt mutatják, igen változatosak azok az indokok, amelyek alapján az adóhatóság egyes vezetői megakadályoztak kapcsolódó vizsgálatokat. Azon esetleg lehet vitatkozni, hogy a központosított ellenőrzésért felelős főigazgató, Somos Katalin túllépte-e hatáskörét akkor, amikor a NAV elnöke helyett személyesen döntött bizonyos vizsgálatok megtagadásáról. De hogy egy főosztályvezető döntsön a NAV elnöke helyett, az önmagában is rámutat a kiemelt adózókkal és ügyekkel foglalkozó főigazgatóságon meghonosodott sajátos viszonyokra. Márpedig, mint látni fogjuk, a KÜIG felszámolása körüli időkben szinte napi gyakorlattá vált, hogy az elnök helyett egy főosztályvezető döntött egyes vizsgálatokról.

'Az áfacsaló hálózatok érdekeit szolgálja a NAV'

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez fordult az LMP, mert a párt szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) "az áfacsaló hálózatok, és nem az adófizetők érdekeit szolgálja" - közölte Schiffer András, az LMP társelnöke és Vágó Gábor, a párt országgyűlési képviselője pénteken.

Annyian nyomoznak az áfabotrányban, ahányan kell

Hiába jönnek elő sorra újabb történetek az áfabotrányban, és vetül fel annak a gyanúja, hogy magas rangú adóhivatali tisztségviselők esetleg hatáskörüket túllépve leállítottak vizsgálatokat, a kormányzat nem indít újabb vizsgálatot a felelősök keresésére, a nyomozó hatóságok szerint pedig ők pont annyian és annyit foglalkoznak az üggyel, amennyit kell.

Nem nyilatkoznak a NAV felsővezetői az áfaügyekről

Szerettük volna megtudni és közreadni a NAV felsővezetőinek véleményét a hálózatos áfa-csalások ügye körül sokasodó kérdésekkel kapcsolatban. Annak rendje-módja szerint ez irányú interjúkéréssel fordultunk a NAV sajtóosztályához, amit aztán annak rendje-módja szerint el is utasítottak. Pedig mi nem is vizsgálóbizottságot akartunk, csak teret adni az érintettek álláspontjának, hogy ne tűnhessen egyoldalúnak a cikksorozatunk.

Újabb konkrét eset igazolja, hogy a NAV főigazgatója vizsgálatot akadályozott

Újabb, az Átlátszó birtokába került dokumentum bizonyítja, hogy Somos Katalin, a KÜIG-et irányító főigazgató személyesen hozott olyan döntést, amelynek következtében nem sikerült felderíteni egy „cukros” céghálózatot, amelynek egyik tagja egy évek óta számlagyárként működő társaság volt.

Csalódtak a NAV-nak súgó kereskedők

A gabonakereskedők listázták az áfacsalónak tűnő cégeket, és erről az adóhivatalt is értesítették. Hasonlóképpen jártak el más, az élelmiszeriparban érdekelt cégek is, a bejelentők azonban úgy érzik, az akciónak nem sok haszna volt. A NAV szerint viszont nem is tudhatnak arról, hogy az átadott információikat mire használták fel, és hány gyanús cég ellen indult nyomozás.

Cáfolja az adóhatóságot a kitálaló volt főosztályvezető

Félrevezeti a közvéleményt, és valótlanságokat állít az adóhatóság Vancsura István szerint. Ő az a volt adóhivatali főosztályvezető, aki a múlt héten Horváth Andrást követve névvel vállalta fel és mesélt az adóhatóságnál átélt, az adócsalók ellen létrehozott egység szétverését érintő, belülről megélt tapasztalatairól. Szerinte jóval eredményesebbek voltak, mint ahogyan a NAV állítja, a hálózatos adócsalók ellen létrehozott egység legyengítése, megszüntetése körüli visszaéléseket pedig senki nem vizsgálta ki.
Találatok: [358]  Oldalak:   <<  <  7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   >  >>