language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5947]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Izomból tárgyalnak Habony emberei, még a fél Orbán-kormány is ki van akadva

Szokatlanul erőteljes stílusban tárgyalnak a kormányzati szinten Habony Árpád territóriumának tekintett TV2 emberei a kábelszolgáltatókkal, nyilván abban a tudatban, hogy a miniszterelnökkel személyes kapcsolatban lévő tanácsadó tekintélye áll mögöttük – mondta el a Népszabadságnak egy, a kormányoldal vezéregyéniségeihez közeli forrás.

Még titkolják a gyűlöletkampány költségeit, több milliárdos lehet a számla

A kormány jó ideje folytatja a menekültellenes gyűlöletkampányt, s előbb üzent Brüsszelnek, hogy „ők is megértsék”, majd júliusban jöttek a „Tudta?” feliratú plakátok. Hogy mindez mibe kerül, arról egyelőre nem kívántak tájékoztatást adni, majd csak – ígérték – a kampány végén mondják meg, mennyit költöttek erre, illetve az elektronikus, internetes és nyomtatott médiában megjelentetett „közérdekű közleményekre”. A számla végösszege szinte biztosan több milliárd forint lehet.

Offshore hálózat a fideszes kedvenc mögött, egy százmilliós vezért nagyon védenek

Adnak a látszatra: papíron máltai és ciprusi tulajdonban áll a Fidesz-frakció által százmilliós haszonhoz segített Hunguard többsége. A profit minden bizonnyal „hazatalál” a tulajdonosi háló által kilétüket takaró személyekhez.

A Napot is megtartanák maguknak – sztori az Orbán-kormány természetéről

A napelempiac állami fojtogatását figyelve akár azt is gondolhatnánk, hogy a kormányoldalon – az atomba vetett vakhit vagy egyéb ok miatt – végképp lemondtak a Napról mint energiaforrásról. A valóságban, ahogyan a következőkben részletesen bemutatjuk, ez csak a látszat, vagy legfeljebb a valóság egyik fele: nagyon is látják ők az üzletet a napenergiában, de szeretnék megtartani maguknak.

Nem nyomoznak Botka ellen

Bűncselekmény hiányában elutasította a Csongrád Megyei Főügyészség azt a feljelentést, amelyet Német Ferenc, a Tisza Lajos Közéleti Egyesület elnöke hűtlen kezelés gyanúja miatt tett Botka László, Szeged polgármestere ellen.

Ezért jó álláshalmozónak lenni az MNB háza táján

A jegybank által alapított Pallas Athéné alapítványok szerint a tény, hogy ugyanazon személy több alapítványi felügyelőbizottságban tagsági feladatokat kapott, jó döntésnek bizonyult, mivel ez biztosítja az egységes ellenőrzést és az azonos elvek mentén történő szakmai és pénzügyi kontrollt.

Matolcsyékat is perelnék a Quaestor-botrány miatt

A Quaestor-károsultak nevében próbapert akar indítani Magyar György ügyvéd, aki számos becsapott embert képvisel. Szerinte a felügyeleti hatóságnak, a Magyar Nemzeti Banknak tudomása lehetett a Quaestor-brókerháznál folyó visszaélésekről, ezért felelősséggel tartozhat az ügyfeleknek okozott kárért.
Találatok: [5947]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>