language

Személyek:

Rogán Antal highlight_off

Rogán Antal

Rogán Antal (Körmend, 1972. január 29. –) magyar politikus, közgazdász. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) pénzügyi és elméleti közgazdaságtan szakán 1995-ben szerzett diplomát. 1995-től a Széchenyi István Szakkollégium nevelőtanára és demonstrátora, valamint az egyetem pénzügyi tanszékének óraadó tanára, továbbá a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt.

A Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezetének alapító tagja, aminek 1997 novemberétől egyben alelnöke is volt. 2001-2003 májusa között már a Fidesz alelnökeként tevékenykedett.

Önkormányzati szerepvállalása 2002-ben kezdődött, amikor Budapest V. kerületének önkormányzati képviselőjévé, 2003-ban pedig Belváros-Lipótváros választókerületi elnökévé választották. 2006 és 2014 között polgármesterként dolgozott.

1998 óta országgyűlési képviselő. 1998–2007, illetve 2010-2012 között a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportjának frakcióvezető helyettese, majd 2012–2015 között frakcióvezetője. 2001–2006 között az Országgyűlés Informatikai és távközlési bizottságának alapító elnöke, 2010-től a Gazdasági és informatikai bizottságának elnöke. 2015-től miniszteri rangban a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, a miniszterelnök kabinetfőnöke.

Törvényi változások miatt, 2014-től összeférhetetlen a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség. Ezért 2014 őszén már nem indult az önkormányzati választáson az V. kerületben a polgármesteri tisztségért. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [989]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

A kormánypropaganda után a rendezvényszervezéssel is tízmilliárdokat kaszál Balásy Gyula

Kilenc év alatt 1360 milliárd ment el a Rogán-féle központosított kommunikációra, ebből 1000 milliárd Balásy Gyula cégeihez - írtuk meg mi is nemrég. No de az élet nem csak kommunikációból áll!

A Magyar Péter-ügy megmutatja, hogy baráti-családi viszonyok alapján adják a milliós fizetéseket a NER-ben

Amikor a miniszter exfeleség dönt arról, hogy megtarthatja-e valaki az állami posztjait. Amikor megy az üzenet az azóta miniszterré lett régi ügyvédjelölt barátnak, hogy ha megszűnnek a jól fizető állami állások, akkor „borít” az illető a NER-ről. Amikor az egész mögött ott lehet valamiféle válási megállapodás. Amikor épp ott akad jól fizető állás, ahol a régi védenc a főnök.

1360 milliárdot költött az állam a Rogán-féle kommunikációra 2015 óta

A közbeszerzések közel háromnegyede került Balásy Gyula cégeihez a Nemzeti Kommunikációs Hivatal tenderein.

A külsős költségek ötödét a Rogán-féle kommunikáció vitte el a Diákhitel Központnál

Magyar Péter vezérigazgatói kinevezése után jelentősen csökkent a kommunikációs szerződések értéke.

Hova tűnik a pénz, ha tényleg mindent hatszorosan túláraznak Rogánék?

Miután Magyar Péter három-hatszorosan túlárazott állami kommunikációs költésekről beszélt, megnéztük, mennyi extraprofitja van az érintett cégeknek, és mi lehet a pénz útja.

Rogán Antal a világ összes pénzét elverheti arra, hogy fenntartsák a NER-valóságot

Akár napi szinten dönthet óriási pénzekről Rogán Antal, és évtizedekre bebetonozhatja néhány NER-figura üzletét úgy, hogy akár Orbán rendszerének bukását is túléljék. Rogán hatalma még akkor is az egyik legnagyobb ma Magyarországon, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy mit tehet meg szabályosan.

Összehangolt gépezet irányítja a rogáni propagandahivatal milliárdos kommunikációs tendereit egyetlen nyerteshez

Varga Judit volt férje, Magyar Péter bombát robbantott azzal, hogy azt mondta: a Diákhitel Központ kommunikációs szerződési túlárazottak voltak. Az állítások miatt a DK és Vona Gábor új pártja feljelentést tesz, miközben a probléma már évek óta ismert. Cikkünkben bemutatjuk, milyen lépések vezettek a Diákhitelnek is dolgozó Balásy-cégek hegemóniájához, ki a Nemzeti Kommunikációs Hivatal nagy hatalmú vezetője (és mi köze Novák Katalinhoz), és hogy mi minden támasztja alá Magyar Péter kijelentését, annak ellenére, hogy az NKOH tagadja a vádakat.

Rogán bizalmasának fiai épp most szereztek egy gyanúsan hizlalt, 1,5 milliárd forintos céget

Egy, a letelepedési biznisz nyertesei közé tartozó kínai férfi vezette offshore cég beletett 1,6 milliárd forintot egy magyar zrt.-be, aztán lelépett. A zrt. előbb egy svájci cég tulajdonába került, ám idén év eleje óta a Rogán Antalhoz közel álló Kertész családhoz köthető vagyonkezelő a tulajdonosa.

Völner kinevezése után megakadt a végrehajtói kar egyik legnagyobb szerződése

Évek óta új szoftvert kellene használnia a Magyar Bírósági Végrehajtói Karnak, mégis a régivel dolgoznak, amelyről tudják, hogy elavult és sebezhető. Pedig milliárdokért készült egy új, csak nem fizették ki teljesen, így most pereskednek. A Schadl György vezette kar történetének legdrágább beszerzése után kutatva felbukkant Völner Pál, Rogán találmányos cége, a szerverterembe pedig betört a víz.

Titokzatos karibi vagyon nyomai vezetnek a letelepedési biznisz kulcsfigurájától Rogán bizalmasa felé

Rejtélyes üzlet nyomaira bukkant a 24.hu, mely összeköti a Rogán Antal bizalmasaként elhíresült Kertész Balázst és családját, illetve a letelepedésikötvény-biznisz kínai kulcsfiguráját, Lian Wangot. A Brit Virgin-szigetekről Svájcig vezető nyomok meglehetősen szövevényes üzletről árulkodnak. A föllelhető bizonyítékok alapján a kínai üzletember képviselte vállalat óriási pénzekkel szállt be két olyan magyar cégbe, melyek irányítását tavaly vették át az épp csak nagykorú Kertész gyerekek.
Találatok: [989]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>