language

Helyek:

Bp. I. kerület highlight_off

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>

Vesztegetési vád, sumákolás és rágalmak – cukrászdák miatt áll a bál az I. kerületben

Budaváron mindent bevet a helyi Fidesz, hogy 2024-ben megbuktassa V. Naszályi Mártát. Testületi többségüket kihasználva fegyelmi eljárást kezdeményeztek és vizsgálóbizottságot is összehívtak a polgármester ellen a Ruszwurm tulajdonosának vádjai miatt, aki két budavári cukrászdát üzemeltet, és a kerülettel hosszú évek óta vitában áll. A polgármester szerint lejárató kampány folyik ellene, a Fidesz mindent gyanúsnak talált, a cukrászdatulajdonos pedig nem érti, hogy miért akarják „kitenni”.

Schadl György ügyvédjének irodája ad tanácsokat a fideszes többségű Budavári Önkormányzatnak

Havi 250 ezer forint megbízási díjért ad tanácsokat a Schadl-perben védőügyvédként felbukkanó Morvai Attila irodája a Budavári Önkormányzat jogi és gazdasági bizottságának az év végéig. A beszerzésekért és közbeszerzésekért, a gazdasági és jogi ügyekért, a költségvetésért, valamint a vagyonnyilatkozatok vizsgálatáért felelős bizottság elnöke a helyi Fidesz-frakció szószólójaként működő Gulyás Gergely Kristóf, alelnöke pedig az exjobbikos, ám jó ideje a Fidesszel együtt mozgó Varga Dániel. A külsős szakértők megbízásáról szóló javaslat is részben tőlük származik (a két másik aláíró is kormánypárti).

Állami támogatások segítik az I. kerület fideszes civil szervezeteit

Függetlennek látszó, valójában kormánypárti lapot kapnak az I. kerületi lakosok. Az Egyker mögött álló egyesület legalábbis 2021-ben állami támogatásokból működött, programjaikat pedig a Fidesz kerületi irodájában tartják. Az önkormányzati lap kiadását a nyomtatott Egyker megjelenése után nem sokkal felfüggesztette a kerületi képviselő-testület, ahol ősszel került többségbe a Fidesz. Egy másik, állami támogatásokból működő, Fidesz-közeli alapítvány székhelyén pedig bárki alhat, ha lefoglalja az egyik nagy szálláshely-közvetítő oldalon.

Jó dolga van a budavári polgármesternek

Az I. kerületben, a főváros egyik legelőkelőbb részén, a Várnegyedben jutott hozzá egy 71 négyzetméteres önkormányzati lakáshoz Nagy Gábor Tamás, a városrész polgármestere – értesült lapunk. A fideszes politikus 2013-ban szerezte meg a bérleti jogát a Táncsics Mihály utca 23.-ban található patinás műemlék ház egyik lakásának. A budavári önkormányzat a Magyar Nemzet megkeresésére közölte, a polgármester életvitelszerűen lakik az ingatlanban, amihez nyilvános, piaci pályázaton jutott hozzá. Hozzátették, a lakásért havonta 81 203 forintot fizet Nagy Gábor Tamás, ez az összeg a „piaci pályázaton megajánlott bérleti díj”. Mint írták, az ingatlanbérlések esetében a pályázó által megajánlott bérleti díj és a vállalt felújítás mértéke az elsődleges szempont.

Paródia, hogy védi a Fidesz, hogy a haverok áron alul bérelhetik a vári lakásokat

December elején mutattuk be részletesen, hogyan jutottak messze áron alul önkormányzati lakások bérleti jogához az első kerületben, a Várban a Fideszhez, vagy a fideszes polgármesterhez közel állók. De maga a polgármester is. Nagy Gábor Tamás polgármesternek egyszemélyi joga, hogy a lakásbérleti pályázatokat intézze. El is intézte: a polgármester exfelesége 100 ezerért egy 100 nm-es vári lakást, míg mondjuk az önkormányzat pénzügyi igazgatója 60 ezerért, egy 52 nm-es vári lakást. A polgármester maga egy 71 négyzetméteres lakást bérelhet 2013 óta 81 ezerért a Táncsics utca 23.-ban.

Városról városra terjeszkednek Simicska milliárdos reklámcégei

Miközben évente milliárdos nyereségre tesznek szert a kormányváltás óta, a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó hirdetési cégek a kisebb bevételt biztosító lehetőségeket sem hagyják ki. A hvg.hu gyűjtése alapján ezek 19 településsel kötöttek reklámgazdai szerződést, ami esetenként arra is felhatalmazza őket, hogy piaci vetélytársaiktól díjat szedjenek azért, hogy kint lehessenek a plakátjaik. Volt olyan város, ahol a Simicska-cégek egymással versenyezve indultak a koncesszióért.

Nem kell megmagyarázni a "pofátlan" prémiumokat

Már magyarázkodniuk sem kell júliustól a polgármestereknek, ha mondvacsinált okokból jutalmazzák meg kádereiket – akár veszteséges cégeknél is.

Naphegyi adogatások

Valamikor Nyárshegynek hívták. A török idők végén a legendák szerint árulót húztak itt karóba. Kétszáz évvel később már Fadrusz János gyúrta a hegyen az agyagot műtermében, s Kaffka Margit is a környékbeli villák egyikében írta regényeit.

Szekszárdon is Mahír Cityposter

Kedvező áron, pályáztatás és előzetes bizottsági jóváhagyás nélkül adta bérbe Szekszárd város fideszes vezetése a jobboldali többségű képviselő-testület döntésével az ellenzékhez kötődő Mahír Cityposter Kft.-nek a város hirdetőfelületeit – tudta meg lapunk.

A fideszesek a Mahír Cityposterrel hirdetnek

Miközben Nyíregyházán a helyi közgyűlés ellenzéki frakcióvezetője azzal vádolta meg a város szocialista vezetőit, hogy közbeszerzés nélkül, titokban adták át a közterületi reklámhelyeket a baloldali kötődésű ESMA Kft.-nek, Budapesten az effajta megbízást a Vár, a Hegyvidék és Óbuda önkormányzata után a II. kerületben is a Mahír Cityposter Kft. nyerte el.
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>