language

Helyek:

Bp. VI. kerület highlight_off

Kulcsszavak:

ügyvédek highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>

Répássy Róbert az Andrássy út 70. adásvételénél is jogászkodott az államnak

Az ingatlanra az állam egy tavaly decemberi kormányrendelettel szerzett elővásárlási jogot, és idén júliusban egy kormányhatározattal 4 milliárd forintot különített el a megvásárlására. Az Átlátszó birtokába került szerződések szerint Répássy Róbert korábbi fideszes országgyűlési képviselő az adásvételben való segédkezésért bruttó 3 millió forintot, a vételár egy részének letétkezeléséért pedig nettó félmilliót kapott a Miniszterelnökségtől.

Szabadon védekezhet Kulcsár

Nyolc év után jogerősen megszüntetett minden kényszerintézdekést Kulcsár Attila ellen a Fővárosi Bíróság. A kilencedrendű vádlott nem tett vallomást a tegnapi tárgyaláson.

Elhúzódó fehérgalléros bűnügyek

Ha a parlament záros határidőn belül nem szigorítja a büntetőeljárási törvényt, 2014-15 előtt aligha születhetnek jogerős ítéletek a tömegnyi elkövetőt felsorakoztató gazdasági-politikai botrányokban.

Ejtették Batiz ügyét

Vesztegetés alapos gyanúja miatt rendelt el három ügyben is nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság, de a három ügy között – korábbi írásunk állításával ellentétben – nem szerepel Batiz András, a Gyurcsány-kormány volt szóvivőjének lakáscseréje.

Gyanúsítottakat gyámolítanak Terézvárosban

A mostohaanya sem bánik mostohán a nevelt fiú megbízási szerződéseivel a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt.-nél
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>