language

Helyek:

Bp. VII. kerület highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [645]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Csőd szélére vitte az erzsébetvárosi önkormányzati céget az ügyvezető, és beszállt a divatiparba

Lapunk értesülései szerint számos szabálytalanságra derült fény a fővárosi VII. kerületi önkormányzat tulajdonában álló Evikint Kft.-nél zajlott átvilágítás során, ezért hűtlen kezelés és csalás gyanúja miatt tettek feljelentést ismeretlen tettes ellen a kerületi rendőrkapitányságon. A vizsgálat a korábbi ügyvezető, a hajdúböszörményi Nyíri Dóra regnálása alatt történteket érintette. Az átvilágítás a közelmúltban zárult le. Az erről szóló jelentés szerint a volt ügyvezető önkormányzati felhatalmazás nélkül rendelte meg feladatok elvégzését az alvállalkozóktól. A konkrét munkákra kapott pénzt a cégnél több esetben nem az előre meghatározott célra, hanem más megrendelésekre költötték, így ezeket szintén felhatalmazás nélkül fizették ki. A jelentés alapján ráadásul egymás után kapta a megrendeléseket a hajdúböszörményi székhelyű, állami és fideszes önkormányzatok megrendelésein gyarapodó Tömb 2002 Kft. Jutott munka a Tömbbel azonos tulajdonosi körbe tartozó Épít-Takarít Bt.-nek is, amely meghívásos közbeszerzési eljárás után nyerte el a kerületben található Százház utcai park felújítását. Ám az Épít-Takarít nem jutott hozzá a munka teljes árához. Az ügy miatt felszámolási eljárás van kilátásban az Evikinttel szemben – derül ki a birtokunkban lévő iratokból.

Harmadáron jutott önkormányzati lakáshoz Kocsis Máté bizalmasa

Danada-Rimán Edina kedvezményes bérleti díjú erzsébetvárosi lakásával éppen nyolc éve foglalkoztunk, amikor Kocsis Máté VIII. kerületi polgármestersége idején kinevezték józsefvárosi jegyzőnek. A 42 négyzetméteres Dob utcai önkormányzati lakást még az MSZP-s Hunvald György polgármestersége idején utalták ki számára 2008-ban. Ekkor Rimán az egy kerülettel odébb még csak alpolgármesterként tevékenykedő Kocsis (akit az előző polgármester, Csécsei Béla 2009-es lemondása után időközi voksoláson választottak a kerület vezetőjének) titkárságát vezette. De azt követően is a lakásban maradhatott, hogy a VII. kerület vezetését 2010-ben átvette a Fidesz.

Niedermüller a veszélyhelyzetre hivatkozva is kötött egy szerződést Czeglédy ügyvédi irodájával

A VII. kerület ellenzéki, DK-s polgármestere a veszélyhelyzetben érvényes jogkörével élve egymaga döntött arról, hogy az önkormányzat nettó 29 millió forint értékben jogi képviselettel bízza meg Czeglédy Csaba ügyvédi irodáját 2020. április 1-től december 31-ig. A tavaly októberi választás óta eltelt fél évben ez már a sokadik erzsébetvárosi megbízása Czeglédy irodájának.

A kormányhivatal vizsgálja Czeglédy Csabáék 29 milliós erzsébetvárosi szerződését

A kormányhivatal szerint a VII. kerület nem indokolta meg a szerződéskötést az ügyvédi irodával. Niedermüller Péter polgármester szerint minden önkormányzat köt hasonló szerződéseket. Budapest Főváros Kormányhivatala vizsgálja Niedermüller Péter erzsébetvárosi DK-s polgármesternek a Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodával kötött 29 millió forintos szerződését – közölte a kormányhivatal csütörtökön. Niedermüller szerint nem kellene most ügyvédi díjra költeni, ha nincsenek egyértelmű jelek arra, hogy 2019 előtt több különböző gazdasági bűncselekményt is elkövettek. A polgármester azt állítja a posztjában, hogy 1 milliárd forintot tűnt el, és a Czeglédy és Társai Ügyvédi Iroda az ingatlanpanamák felderítésén dolgozik. Azt is hozzátette, csak napok kérdése, és megindul a büntetőeljárás,

Kiesett egy 43 milliós csontváz Erzsébetváros szekrényéből

Erzsébetváros önkormányzata feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen az Erzsébetváros kártya működtetésével kapcsolatos csalás, hűtlen kezelés gyanúja miatt - adta hírül az önkormányzat.

Elítélték Hunvald Györgyöt, de nem kell börtönbe mennie (Frissítve)

Jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt egy év letöltendő börtönbüntetést és több mint 27 millió forint pénzbírságot szabott ki a Fővárosi Törvényszék Hunvald György szocialista politikusra, volt országgyűlési képviselőre és erzsébetvárosi polgármesterre. A vádhatóság a perújítási eljárásban – amelyet három éve kezdeményezett – több, mint tíz évvel ezelőtti megbízási, illetve munkaszerződések miatt kérte Hunvald György megbüntetését, ennek adott helyt a törvényszék. Ugyanakkor a Hunvaldnak nem kell börtönbe vonulnia, mivel a bíróság beszámította a mintegy három éves előzetes letartóztatásban töltött időszakot a büntetésbe.

27 ügyvédi irodának fizetett százmilliókat Erzsébetváros fideszes vezetése

Bruttó százezer forintos ügyvédi órabér jogi konzultációért, havi 300 ezer forint a kerületi média jogi szempontú figyeléséért. Az új polgármester felmondta az elődje szerződéseit, hiszen csak a hivatal megbízásai 72 milliót vittek el tavaly, és ebben az önkormányzati cégek ügyvédi kiadásai még nincsenek is benne.

Az erzsébetvárosi fideszesek felállították a parkolási csapdát, amibe most Niedermüllerék kénytelenek lesznek

Úgy tűnik, nem lesz könnyű megszabadulni a fővárosi kerületeket megkárosító parkolási rendszerektől. November 4-én állt fel az új erzsébetvárosi önkormányzat; Niedermüller Péteréknek azonnal a nyakukba szakadt a korábbi városvezetés hagyatéka, a Kupper András-féle centrumos parkolási rendszer. Pont Kupper miatt áll a bál Zuglóban is, ahol Horváth Csabáék az előző városvezetés által elindított közbeszerzést próbálnak lezárni, aminek az lehet a következménye, hogy újabb szerződést kötnek a terhelt múltú parkolási vállalkozóval.
Találatok: [645]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>