language

Helyek:

Bp. XXIII. kerület highlight_off

Személyek:

Kubatov Gábor highlight_off

Kubatov Gábor

Kubatov Gábor (Budapest, 1966. február 17. –) magyar politikus, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országos pártigazgatója és alelnöke, országgyűlési képviselő. A Ferencvárosi Torna Club elnöke.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Hiába kérte a szülők 90 százaléka, nem vehette át a német kisebbségi önkormányzat a német nemzetiségi iskolát

Elutasította a Kásler Miklós vezette Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy a soroksári nemzetiségi iskolát kezelésbe vehesse a Soroksári Német Nemzetiségi Önkormányzat (SNNÖ). Emellett nem fogadta el a minisztérium az iskolát 15 éve vezető igazgató pályázatát sem, így bizonytalan, hogy folytathatja-e Kreisz Erzsébet a munkáját az iskola élén – írta a Jelen. Pedig ő volt az egyetlen pályázó, támogatta az iskola, a szülői közösség és a tankerület is. A szülői közösség 90 százalékos többséggel azt is megszavazta, hogy az iskolát vegye át kezelésébe az SNNÖ. A kezdeményezés mellé állt az Országgyűlés német nemzetiségi képviselője is, aki rendszeresen a Fidesz mellett szavaz – Ritter Imre megszavazta a pedofília büntetését szorgalmazó, a módosítással azonban végül melegellenessé tett törvényt is –, ám a kormányzat mégis elutasította a helyi közösség kérését.
Találatok: [1]  Oldalak:   1