language

Intézmények:

HM Zrínyi Nonprofit Kft. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [38]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Hajléktalannal is üzletelt a HM cége

Nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt emeltek vádat a honvédelmi tárca médiacégének két volt ügyvezetője és egy alvállalkozója ellen a Fővárosi Törvényszéken. Az államot a vád szerint csaknem 130 millióval károsították meg különböző álmunkákkal és fiktív szerződésekkel.

Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista

Eltelt két év a kormányzásból, íme a Fidesz által beígért elszámoltatás mérlege: eddig 51 jelentősebb témában született gyanúsítás, vádemelés, illetve első- vagy másodfokú ítélet. A háromszáz fős érintetti listán Gyurcsány Ferenc, négy volt miniszter és hat exállamtitkár neve szerepel.

Miért kell luxusterepjáró a honvédségi kommunikációhoz?

Talán az egyik legtöbbet rágott közéleti gumicsont, hogy az állami vezetőknek miért kell mindig hatalmas, értékes és mutatós limuzinokkal furikázniuk, természetesen sofőrrel, benzinkártyával – mindezt közpénzből.

Gubcsi Lajos elvesztette az Index elleni büntetőpert

Felmentette a bíróság az Index újságíróját, Spirk Józsefet abban a büntetőeljárásban, amit Gubcsi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs cégének tavaly menesztett vezetője indított a Honvédelmi takarítónők Gubcsi Lajos házában című cikk miatt.

Ami a honvédelmi fehér könyvből kimaradt

Egy alföldi kis számlagyárban több százmillió forint értékben bukkantak fiktív számlákra a múlt évben. A nem valós gazdasági események nagy része az állami tulajdonú HM Currus Zrt., valamint több honvédelmi beszállító cég gazdálkodását érinti.

Megyesi Gusztáv: Gubcsi Lajos Szupersztár

Szomorú esemény történt a héten: lemondásra kényszerült Gubcsi Lajos, s ez még sokba fog kerülni nekünk. Gubcsinak, aki a katonai tárca médiavállalatát vezette, a hírek szerint az volt a bűne, hogy miután egyszer gyorshajtáson érték, lézerblokkolót szereltetett a kocsijába, és amikor ez kitudódott, azzal védekezett, hogy csak fantomdetektort használt, mégpedig azért, hogy így leplezze le a munkahelyén megbúvó besúgókat, akik rendre kiadják őt az újságoknak.

Sportöltözők felújítását is szupertitkosan intézte a HM

Több honvédelmi minisztériumi háttérintézmény kötött olyan szerződést az elmúlt években, amely nem az államot, hanem a minisztériummal szerződő cégeket hozta előnyös helyzetbe - állítja a minisztériumnál készült belső vizsgálati anyag.

Fehér Könyvben számolt le a HM a korrupcióval

A Honvédelmi Minisztériumnál végzett átvilágítás arra derített fényt, hogy 2005 és 2010 között összesen 1 milliárd 773 millió forint kár érte a tárcát - közölte Hende Csaba.
Találatok: [38]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>