language

Intézmények:

Budapest Főváros Önkormányzata highlight_off

Személyek:

Dabóczi Kálmán highlight_off

Dabóczi Kálmán

Dabóczi Kálmán (1970–) magyar jogász, közgazdász, vállalatvezető. 2006 és 2014 között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkárságán dolgozott főosztályvezetőként, majd tanácsadóként, emellett 2011-től a Közlekedéstudományi Intézethelyettes vezetője, a közlekedéstudományi üzletág igazgatója volt. Ezt követően a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója volt 2015 és 2019 között. 

2022-ben a kiválasztási folyamat eredményeként az Integritási Hatóság alelkökének választották.

2018-tól a vallási Hetvenkét Tanítvány Mozgalom elnöke. Hívő katolikus, hét gyermeke van.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Besült fővárosi e-jegyrendszer: Először szólalt meg a kivitelező cég volt magyar vezetője

A BKK német beszállítójának magyar cégvezetője tagadja a korrupciós vádakat, miután a BKK korábbi vezérigazgatója befolyásolási kísérletről beszélt az e-jegy projekttel összefüggésben. A befuccsolt e-jegyrendszer más részleteire is eltérően emlékeznek a szereplők. A témában heves vita folyt a fővárosi vizsgálóbizottság legutóbbi ülésén Tarlós István volt főpolgármester meghallgatásakor.

Minden 20. forintot költöttek el hasznosan az elfuserált fővárosi fejlesztésnél

Lassan két évvel a szerződés felmondása után is újabb költségek kerülnek elő, a számla az aktuális kimutatás szerint 11,1 milliárd. Felelős, de még csak gyanúsított sincs.

Folytatódhat az elektronikus jegyrendszer projektje Tarlós István szerint

A fővárosi önkormányzat két szerződést kötött az elektronikus jegyrendszer projektjével kapcsolatban, az egyik, egy finanszírozási szerződés továbbra is érvényben van, így a projekt folytatódhat – nyilatkozta újságíróknak Tarlós István főpolgármester pénteken Budapesten. Tarlós felmentette a BKK vezérigazgatóját, és a projektet felügyelő főpolgármester-helyettest is lefokozta.
Találatok: [4]  Oldalak:   1