language

Intézmények:

Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata highlight_off

Lapok:

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [38]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Rogán bizalmasa bukkant fel tulajdonosként a miniszter és felesége ingatlanügyletei mögött

Rogán Antal titkárának édesapja az az N. András, akinek a budai ingatlanában lakik bérlőként a miniszter, és aki májusban megvette Rogán Cecíliától annak balatonlellei ingatlanát. N. Andrásról kiderítettük, hogy régóta a Rogán család bizalmasa, ami magyarázatot adhat arra, miért éppen az ő neve bukkant fel a válás utáni ingatlanügyekben. Annyira közeli a viszony, hogy a férfi fia az egyik Rogán gyerek keresztapja.

Hiába voltak visszaélések az EU szerint, a BRFK megszüntette az eljárást

Hiába állapított meg visszaéléseket a 15 milliárd forintos Budapest Szíve program miatt az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF), az eljárást a BRFK májusban megszüntette – árulta most el Polt Péter legfőbb ügyész. Az indoklás szerint „részben mert bűncselekmény elkövetése nem volt megállapítható, részben pedig elévülés miatt” – ezért állították le a nyomozást. Miközben az OLAF Magyarországon kiemelten sok ügyben fogalmaz meg büntetési javaslatot, a magyar hatóságok csak ritkán emelnek vádat.

Ismét haveroknak oszt áron alul ingatlant a belváros

Több nagy értékű Budapest belvárosi ingatlan kerülhet kedvezményes áron egy kormányközeli üzleti körhöz, amennyiben az V. kerületi képviselő-testület csütörtökön megszavazza az erről szóló előterjesztést.

Éveken keresztül összeférhetetlenül ügyvédkedhetett Rogán fantommá vált bizalmasa

Valóban összeférhetetlen, hogy egy ügyvéd egy Kft-ben ügyvezetői tisztséget töltsön be, az ilyen összeférhetetlenséget pedig meg kell szüntetni, különben szankciók következnek – válaszolta a Budapesti Ügyvédi Kamara az Index megkeresésére. Azt követően fordultunk kérdéseinkkel a kamarához, hogy kiderült: Rogán Antal rejtőzködő bizalmasa, Kertész Balázs budapesti ügyvéd az ügyvédi törvényt semmibe véve egyszerre folytat ügyvédi tevékenységet a letelepedési kötvények kapcsán sokat emlegetett Kosik Ügyvédi Irodában, illetve vezeti tulajdonos-ügyvezetőként a Monavis Consulting Kft. nevű cégét. Ez az a cég, melynek Aulich utcai irodájában Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter többször is megfordult.

Bemutatjuk Rogán Antal sötét oldalát, a fantommá vált Kertész Balázst

A Rogán-hálózat nemzetközivé fejlődésének tíz fejezete - Hosszú hónapokig nyomoztunk egy titokzatos férfi után, ám minél közelebb értünk hozzá, a nyomai annál gyorsabban tűntek el mindenhonnan. Nem csak őt bizonyult lehetetlennek elérni, de letagadták vagy csöndbe burkolóztak a barátai, kollégái, üzletfelei is. Ahogy kutatni kezdtünk, fotók tűntek el a netről, sőt hirtelen felszámolódott egy gyanús cége is. Szerencsére mindvégig egy lépéssel előrébb jártunk. Nyomozásunk eredményét tíz fejezetben mutatjuk be videókkal, fotókkal, dokumentumokkal alátámasztva.

Leromboltak egy műemléket a Belváros világörökségi területén

A földig romboltak a napokban egy műemléképületet a Belváros szívében, világörökségi területen, a Dorottya utcában, ahogy az a fenti Skyscrapercityn megosztott fotón is látszik. Az elmúlt hónapokban több vitatható bontásról is beszámoltunk, de ez most nem ezeknek a sorát szaporítja: ez vitán felül értékes ház volt.

Megint rászáll Juhász Péter vagyonára a belvárosi képviselő-testület

Újabb adatokat kérhet Juhász Pétertől, az Együtt alelnökétől a vagyonnyilatkozatát vizsgáló belváros-lipótvárosi albizottság, mondta a Magyar Időknek Böröcz László alpolgármester. Juhász Péter V. kerületi képviselő régóta vizsgálja Rogán Antal volt belvárosi polgármester, illetve az önkormányzat ingatlaneladási ügyeit. A képviselő-testület júniusban válaszul olyan albizottságot hozott létre, ami Juhász vagyonnyilatkozatát vizsgálja.

Nem talált semmilyen ingatlanmutyit a belvárosban a rendőrség

A Nemzeti Nyomozó Iroda bűncselekmény hiányában lezárta az V. kerületi ingatlanok áron aluli értékesítése miatt tett feljelentések után megkezdett nyomozását. A hatóság igazságügyi ingatlanszakértők bevonásával arra az álláspontra jutott, hogy a vizsgált 11 ingatlan eladása nem okozott vagyoni hátrányt. A bevont szakemberek ugyanis 10 esetben alacsonyabb értéket határoztak meg az ingatlanokra, mint amennyiért azok elkeltek. Így a rendőrség szerint hűtlen kezelés sem történhetett.

Portik vs. Rogán: tudni akarja valaki az igazságot?

Miután Portik Tamás bíróság előtt állította, hogy tízmillió forintnyi kenőpénzzel megvesztegette Rogán Antalt, több bejelentés érkezett a magyar ügyészségekre: hamis tanúzás miatt feljelentették a gyilkosság miatt elítélt olajos maffiózót, hivatali vesztegetés elfogadása miatt pedig a fideszes politikust is. Hiába a szokatlanul súlyos vád, egymástól függetlenül két magyar ügyészség döntött úgy, hogy nincs itt semmi, amit ki kellene nyomozni. Pedig ebben az ügyben nem lehet döntetlen. A jelenlegi patthelyzet körül egyre több az ellentmondásos és zavaros hatósági megállapítás, ezeket mutatjuk most be.

Nem nyomoz az ügyészség Rogán után

A fideszes Tényi István, illetve a PM-es Szabó Tímea tett feljelentést Rogán Antal ellen hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt, miután a Prisztás-gyilkosság felbujtójaként elítélt Portik Tamás azt nyilatkozta, hogy tízmillió forintnak megfelelő eurót adott át Pápa Marianne nevében Rogán Antalnak. Tényi elküldte az ügyészség elutasító határozatát, amelyben azt írják, hiányzik a bűncselekmény gyanúja: Portik személye sem túl hiteles, amiket mondott, azok pedig nem egyértelmű állítások.
Találatok: [38]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>