language

Intézmények:

Budapest Főváros XIII. kerület Önkormányzata highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Két héttel a választások előtt hallgatták ki Hiszékenyt

Megtagadta a vallomástételt, és panaszt jelentett be a gyanúsítás ellen Hiszékeny Dezső szocialista országgyűlési képviselő, akit vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség.

Még a kampányban gyanúsított lehet Hiszékeny Dezső

Az önkormányzati választás előtt, két héten belül sor kerülhet Hiszékeny Dezső gyanúsítotti kihallgatására - tudta meg a Magyar Nemzet. A szocialista parlamenti képviselő mentelmi jogát hétfőn függesztette fel a Ház.

Meggyanúsíthatják Hiszékeny Dezsőt

Ahogy közvádas ügyekben megszokott, a parlamenti szakbizottság azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy függessze fel a szocialista Hiszékeny Dezső mentelmi jogát.

Hiszékeny: Ártatlan vagyok

Soha senkitől nem kért és nem fogadott el korrupciós pénzt, nem követett el bűncselekményt – állítja az MSZP-s Hiszékeny Dezső. A szocialista képviselő mentelmi jogának felfüggesztését Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte vesztegetés és más bűncselekmények miatt. Hiszékeny újságíróknak azt mondta, nem tudja, milyen ügyben akarják meggyanúsítani.
Találatok: [5]  Oldalak:   1