language

Akták:

Városliget beépítése highlight_off

Városliget beépítése

Városliget beépítése

2013-ban merült fel az a kormányzati terv, miszerint – a kormány és a minisztériumok Várba költöztetése céljából – több múzeum, így a Nemzeti Galéria, a Néprajzi Múzeum és a Ludwig Múzeum Városligetbe költöztetésével kulturális-szabadidős élményparkot hoznának létre. A Magyar Urbanisztikai Társaság, a Levegő Munkacsoport mellett több más civil szervezet ellenzését fejezte ki a projekttel kapcsolatban, mondván a 20 ezer négyzetméteres beépítés már a erősen veszélyeztetné a parkot. A kormány álláspontja szerint azonban a terv megvalósítása nem járna a zöldterület csökkenésével. A 2014 nyarán megjelent részletes tervekből azonban kiderült, hogy a lebontásra ítélt épületek alapterületénél jóval nagyobb az újak számára kijelölt építési hely nagysága. Az is látható, hogy legalább három tucat kiemelten értékes fa áll az új építési helyek és a felszín alatti építmények útjában. „A projekt belátható időn belül vissza fogja hozni a befektetett 150 milliárd forint közpénzt a vendéglátóiparon és a kereskedelmi többletbevételeken keresztül” – mondta Baán László, miniszteri biztos 2014-ben a Népszbabadságnak. A lap ennek kapcsán arról írt, hogy liget büféinek, éttermeinek bérleti szerződéseit jó előre leosztotta a (még Papcsák Ferenc irányította) XIV. kerület Önkormányzata Fidesz-közeli cégeknek. A K-Monitor blogposztban mutat be, hogy a Liget-projekt nagyberuházásaiból is NER-közeli cégek vihették haza a legnagyobb összegeket: így például a Mészáros Lőrinc-féle ZÁÉV (új Néprajzi Múzeum) Paár Attila érdekeltségei, a Magyar Építő Zrt. (új Néprajzi Múzeum, Magyar Zene Háza) és a WHB (Dózsa György úti mélygarázs), vagy a Garancsi István-féle Market Építő Zrt. (Biodóm). 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 A Városliget beépítésének egyik legdrágább beruházása eddig az új Néprajzi Múzeum megépítése volt, amely a 2019-es 26 milliárd forintos tervről közel 40 milliárdra drágult a 2022 tavaszi átadására. Jelentősen elszálltak a költségei a Fővárosi Állatkerthez tartozó Biodómnak is, mely továbbra is befejezetlenül áll – az elődjétől megörökölt gigaberuházás befejezéséhez  a Karácsony-féle városvezetésnek további 45 milliárdos támogatásra lenne szüksége az államtól, a torzóként álló Biodóm fenntartása azonban addig is milliárdos tételt jelent a fővárosi költségvetésnek. 

A 2023 elejéig összesen több, mint 250 milliárd forintba kerülő projekt – amire a 2014-es terv szerint 150 milliárdot szánt a kormányzat – egyik legnagyobb ívű beruházása, az Új Nemzeti Galéria még hátravan: az átadását 2027-2028-ra tervezik, az eredetileg 26 milliárdos költségvetés pedig a jelenlegi állás szerint a 72 milliárdot is meghaladja.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [118]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

A kormány kedvenc osztrákjai gazdagodnak a Ligetben

A Strabag építheti meg 12 milliárd forintért a sokat bírált Liget Budapest projekt keretében létrehozandó Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központot (OMRRK). Az osztrák vállalat az európai közbeszerzési értesítő szerint Garancsi István cégét, a Market Zrt.-t győzte le a mintegy 37 ezer négyzetméter alapterületű épületegyüttesre kiírt tenderen.

465 millióért őrzi a Liget-projektet a kormány egyik kedvenc biztonsági cége

Az EU-s Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetmény szerint a vizes vb őrzése után újabb nagyértékű szerződést vitt el a Valton-Sec Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.: a Városliget és egyben a Liget Budapest Projekthez kapcsolódó terület- és objektumőrzési, valamint védelmi feladatok ellátása címmel kiírt, 465 millió forintos pályázaton a fideszes rendezvényeket gyakran biztosító vállalkozás győzedelmeskedett.

Környzetvédelemi hatóság lelkesen tapsol, hogy a Városligetben 350 parkolós mélygarázs épül a közlekedési múzeumhoz

A kormányzat továbbra is megpróbálja zöld beruházásként eladni a kétszáz éves Városliget beépítését, de egyre nyilvánvalóbb, hogy a projekt sokkal inkább hasonlít arra a fajta blöffre, amiről a vizes vébére felépült Dagály uszoda kapcsán Fürjes Balázs kormánybiztos elszólása miatt fény derült.

Blöffre épül szinte minden állami projekt

Nem a világbajnokságra készülő uszodánál volt az első és az egyetlen blöff a budapesti állami építkezések lebonyolításában. A beruházások egész rendszerét áthatja az átverés, és súlyos milliárdok jelentik a tétet.

Liget-projekt: közel negyedmilliárdért terveztetnek mélygarázst a Dózsa György útra

A Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. ezúttal sikeresen pályáztatta meg a Dózsa György úti mélygarázs tervezési feladatait. Az EU-s közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint a befutó a UNITEF-83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt., valamint a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. lett, szolgáltatásaikért

Az állam gerjeszti a zavaros viszonyokat a biztonsági őrök piacán

Rekordokat döntő fekete foglalkoztatás, minimálbér alatti fizetések, balhék jellemzik a vagyonőrpiacot. Miközben az egyik minisztérium szerint hatalmas mértékű a fekete foglalkoztatás, a másik szerint minden a legnagyobb rendben van. A Civil Biztonsági Szolgálat, a Pajzs 07 és a PFM Kontroll gyanúsan kevés emberrel, de annál nagyobb profittal dolgozik.

Újabb százmilliókat osztottak ki a Városliget fejlesztésére

Két közbeszerzésen is eredményt hirdetett Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt.: az Állatkerti körúton épületek kialakítását és a környék rehabilitációját a Budai Műemlék Felújító Kft. nyerte el mintegy 236 millió forintért, egy konzorcium pedig a Liget világítási stratégiáját készítheti el kicsit több mint 17 millióért.

Ligetvédők: Az átültetési pávatánc nagyon sokba fog kerülni a budapestieknek

A Ligetvédők szerint nem több mint blöff a Városliget Zrt. műszaki igazgatójának bejelentése, hogy egyetlen egészséges fát sem vágnak ki a jövőben a Liget Budapest projekt építkezései miatt a Városliget területén, és az érintett fákat átültetik - közölte a civil szervezet csütörtökön az MTI-vel.
Találatok: [118]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>