language

Helyek:

Budapest highlight_off

Kulcsszavak:

csalás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [311]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Korrupció gyanúja miatt házkutatást tartottak a zuglói polgármesternél a polgármesteri hivatalban és egy helyi cégnél

Az MSZP-s Horváth Csaba szerint az eljárás pontos oka egyelőre nem ismert, Hadházy Ákos a legmagasabb kormánykörökig érő csalássorozatról írt.

Belváros fideszes polgármestere vett az államtól egy I. kerületi lakást

Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros-Lipótváros fideszes polgármestere tavaly júniusban vásárolt egy I. kerületi lakást az államtól, majd kevesebb mint hat hónapon belül odaadta ajándékba az apjának – értesült az rtl.hu. A tranzakció következtében arra sem volt szükség, hogy az ingatlant feltüntesse a tavalyi évre vonatkozó vagyonnyilatkozatában. A politikus lapunkkal azt közölte, a vásárlásra családi beruházásként tekintettek.

Százmilliós csalás miatt indult nyomozás a bíró ellen, de még két évig ítélkezhetett

Félmilliárdot csalhatott ki egy korábbi, köztiszteletben álló bíró befektetni vagy őt megsegíteni kívánó magánemberektől. Az ellene folyó nyomozás első két évében folytathatta a pénzgyűjtést és bírói munkáját, mígnem nyugdíjazták. Azóta ügyvéd.

A Völner-ügy csóvája, avagy egyetem vagy birkaiskola

Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar december elején letartóztatott elnöke egyetemi oktatókat vett rá, hogy jogi vizsgákat intézzenek el bizonyos NER-közeli embereknek, többek között Völner Pál rokonának, vagy Rogán Antal propagandaminiszter kabinetfőnökének. Meggyőző érvek szólnak amellett, hogy az EKINT által is elemzett Völner-ügy kulcsfigurája, Schadl közfeladati helyzettel visszaélés (Btk. 306. §) és bizonyos esetekben közokirathamisítás (Btk. 342. §) bűntettére vett rá oktatókat, többek közt sok éve jogtudománnyal foglalkozó, nagy tekintélyű tanárokat.

Rogán Antal nem találja a szavakat a vizsgabotrányba keveredett munkatársa ügyében

A befolyásos emberek számára elintézett egyetemi kollokviumok további betekintést adnak a Völner Pált is lefizető fővégrehajtó korrupciós hálózatába, amely az egyelőre hallgató propagandaminiszter környezetéig ér.

14 feljelentés alapján 4 eljárás zajlik a „Városháza-ügycsoportban”

Többek között csalás, vesztegetés, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt nyomoznak a „Városháza-ügycsoportban” - válaszolta Pintér Sándor belügyminiszter Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd parlamenti képviselőjének írásbeli kérdésére. Kocsis-Cake arra volt kíváncsi, milyen gyanú alapozta meg az ügy érintettjeinél, köztük a Fővárosi Önkormányzat több vezetőjénél tartott házkutatásokat.

Vádat emeltek három férfi ellen, akik ajánlásgyűjtő íveket hamisítottak az önkormányzati választásokon

A Fővárosi Főügyészség 3 férfival szemben emelt vádat választás rendje elleni bűntett miatt, akik a vád szerint úgy igazolták a választói ajánlások meglétét a 2019. évi önkormányzati választásokon, hogy tudták, az íveken hamis aláírások is szerepelnek, írja az ügyészség.

Elindult a nyomozás, miután Erzsébetváros vezetői hűtlen kezelés gyanújával feljelentették az elődeiket

Király utcai ingatlanok értékesítése során bekövetkező nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt tettek feljelentést a 2019-ben leváltott városvezetés ellen a VII. kerület új vezetői, a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálja az ügyet.

800 milliós ingatlanpanama miatt tett feljelentést Erzsébetváros polgármestere

Több olyan „nagy horderejű ügyben” is büntetőfeljelentést tett Budapest VII. kerületének önkormányzata, amelyek 2010 és 2019, a fideszes vezetés idején történtek a városrészben

Niedermüller feljelentette a kerület előző, fideszes vezetését egy 800 milliós ingatlanügy miatt

A rendőrség nyomoz, a Fidesz azt mondja, a polgármester foglalkozzon inkább az áramlopással. Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere azzal vádolta meg szerdán a kerület korábbi, kormánypárti vezetését, hogy 800 millió forint kárt okozott, amikor egy több mint egymilliárd forint értékű ingatlanegyüttest 300 millió forintért "játszott át" egy befektető kezére.
Találatok: [311]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>