language

Helyek:

Budapest highlight_off

Akták:

Római-parti mobilgát highlight_off

Római-parti mobilgát

Római-parti mobilgát

2013 februárjában a a Tarlós István vezette Fővárosi Közgyűlés elfogadta a Római-partra építendő mobil árvízi védmű tervét. Az ekkor elfogadott tervek végül nem kerültek megvalósításra, mivel a mértékadó árvízszint 2015-ös megemelése miatt új tervekre volt szükség, amely már egy masszívabb, erősebb és magasabb gátról szólt. A parti hullámtér árvízvédelmére a főváros kezdetben közel 5 milliárd forintnyi közpénzt kívánt fordítani, az új tervekkel a költségek 12,5 milliárd forintra nőttek, azonban a valós kiadások becslések szerint a 15-20 milliárdot is elérhetik. A projekt megvalósulása esetén nem a Királyok útja-Nánási úton található fővédvonalat erősítik meg, hanem egy teljesen új mobil gát épülne közvetlenül a Duna mellett, amely a teljes Római-part és a Csillaghegyi öblözet árvízvédelméért felelne.

 

A projekt kritikusai szerint magánszereplők ingatlanpiaci érdekeit is szolgálhatja, a mobilgát megépülésével ugyanis a part menti, hullámtérben lévő ingatlanok értéke jelentősen felértékelődne, valamint az építkezési kedv is jelentősen növekedne. A területen található többek között Egri Gábor, műtrágya előállításból és vegyi áruk szállításából meggazdagodott üzletember négycsillagos szállodája, ami annak ellenére kapta meg az építési engedélyt az akkor még Tarlós István vezette kerületi önkormányzattól, hogy legalsó szintje is lakótérként szolgál. Emellett Garancsi István és Nagy György érdekeltségébe tartozó cégek is úgy építenek lakóparkot a területen, hogy arra lakóingatlant hivatalosan még nem lehetne építeni, mivel hullámtérként üdülőterületnek minősül.

 

A szakértői és civil tiltakozás ellenére a Fővárosi Közgyűlés végül 2017 áprilisában fogadta el a mobilgát végső tervezetét. A döntést nem előzte meg társadalmi párbeszéd, mindössze egyetlen lakossági fórum volt tartva az érintett III. kerületben. A döntés időpontjában képviselők még nem voltak birtokában a mobilgáthoz készülő kockázatelemzésnek sem, a terveket annak ismerete nélkül fogadták el. 2017 júniusában a beruházáshoz szükséges engedélyek beszerzése is elindult, a mobilgát tervezett átadási időpontja jelenleg 2019 januárja.

 

 

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [29]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Döntött a Kúria - Indulhat az aláírásgyűjtés a Római-parti mobilgátról

A Kúria kijelölt tanácsa hitelesítette az Együtt és a Párbeszéd közös, a Római-part megvédésére szolgáló népszavazási kezdeményezését. A két ellenzéki párt egy héten belül megkezdi az aláírásgyűjtést, amihez várják civil szervezetek és további pártok segítségét is. Harminc nap alatt kell majd több mint 138 ezer budapesti választópolgár aláírását összegyűjteni - hívta fel a figyelmet az Együtt és a Párbeszéd közös közleményében.

Cserbenhagyja a Fidesz Tarlós Istvánt?

A választások közeledtével a fővárosi Fidesz kihátrálna a mind népszerűtlenebb Római-partra tervezett mobilgát vízparti nyomvonala mögül, cserben hagyva az ezt erőltető Tarlós István főpolgármestert.

A Rómaira mobil gátat tervező cég három éve kudarcot vallott a hasonló visegrádi védmű tervezésével

Három évvel ezelőtt a visegrádi mobil gátat kivitelező konzorcium a tervezés súlyos hibái miatt szerződést bontott a terveket készítő Tér-Team Kft-vel. A Tér-Team által tervezett földművet ugyanis néhány hét alatt elmosta a Duna, ráadásul egy tervezői mulasztás miatt kis híján súlyos baleset történt. Az új tervező a gátat a parti nyomvonal helyett a Dunától a lehetséges legtávolabbi pontra helyezte, amivel mindenki jobban járt. A kivitelező konzorcium egyik vezetője, Nemes Zoltán vízépítő mérnök azt is elmondja, milyen további tanulságokkal szolgálhat a visegrádi védmű építése a Rómaira tervezett mobil gát szempontjából.

A kockázatelemzés még nem készült el, amikor Tarlós megszavaztatta a mobilgátat

Április 5-én a Fővárosi Közgyűlés döntött a Rómia-part sorsáról: mobil gát épül a parton, ez pedig a jelenlegi természetközeli állapot felszámolását jelenti. A főpolgármester szerint nem politikai, hanem szakmai döntés született. A birtokunkban lévő tervezői szerződés ennek ellentmond, hiszen abból kiderül, hogy a megbízó pontosan körülírta, hová kerülhet a védmű – ezzel azt is, hogy mi épülhet a Rómain. Kiderítettük azt is, hogy a tervező nem készített kockázatelemzést és haváriatervet – vagyis a közgyűlés úgy döntött a mobil gátról, hogy nem volt tisztában annak a kockázataival. Pedig nem jelentéktelen a dolog tétje: egy 2013-as haváriaterv szerint a mobilgát sérülése esetén a hullámtérben élők figyelmeztetésére sem lesz elég idő, és néhány óra alatt több méteres víz boríthatja Csillaghegy egy részét, Békásmegyert, és a Pók utcai lakótelepet.

Újabb csónakház tűnik el a Római-parton

Egy éve még vízitúraközpontot álmodtak a Kossuth Lajos üdülőpart 15–17. szám alatti volt KSH (vagy Statisztika) csónakház felturbózására, ma viszont már kiürítve, üresen tátong az épülete. A kisöpört evezősök attól tartanak, hogy egy újabb római-parti lakópark épül majd ide, kilátással a Dunára.

Továbbra sem tudni, milyen és mekkora gátat építtetne Tarlós a Római-parton

Négy évvel azután, hogy Tarlós Isván főpolgármester bejelentette a Római partra tervezett mobilgát megépítését, hétfőre lakossági fórumot hívott össze a Fővárosi Önkormányzat, hogy bemutassa „miért jobb a parton lévő mobilgát más alternatívánál”.

A lakosság hangot ad – „társadalmi vita” a Rómaira tervezett mobilgátról

Évek óta nem állt ki az érintettek elé a főváros vezetősége és a mobilgát-projekt más illetékesei a Rómaira vonatkozó tervekkel – tegnap este végre megtették. Némileg árnyalja a képet annak a valószínűsége, hogy az esemény átverés volt: a fővárosnak mutatnia kell a projektet 10 milliárd forint erejéig finanszírozó uniónak, hogy demokratikus és átlátható döntés született a partra építendő mobil gát ügyében. Ezt az értelmezést látszik alátámasztani, hogy a lakosság éppen a fórumom ismerhette meg a döntést előkészítő 1500 oldalas anyag valamiféle kivonatát, amiről aztán ott helyben ki is fejthette a véleményét. Az viszont biztos, hogy a közgyűlés heteken belül dönteni fog.

Parázs hangulat a római-parti mobilgátról tartott fórumon

Régóta ígérgetett lakossági fórumot tartottak meg hétfőn este a békásmegyeri közösségi házban: bemutatták az óbudaiaknak a római-parti mobilgát új terveit, sőt elkészült az alternatív, Nánási úti nyomvonal és a part menti nyomvonal összehasonlító elemzése. Ennek megfelelően az érdeklődők olyan sokan voltak, hogy nem fértek be az előadóterembe, többtucatnyian az ajtókban és a folyosókon hallgatták a beszédeket.
Találatok: [29]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>