language

Helyek:

Budapest highlight_off

Személyek:

Verók István highlight_off

Verók István

1950-ben született, nős, három gyermek édesapja.
1967-69 között Ganz Mávag, géplakatos;
1969-71 között sorkatonai szolgálat, szakaszvezető ;
1971- Közlekedési és Műszaki Vállalat, útlevél- és vízum ügyintéző;
1976- rendezvényszervező;
1981- főiskolai diploma, könyvtár-pedagógiai szak;
1985- Reflektor Kiadó, sofőr, sorozatszerkesztő, majd főszerkesztő;
MSZMP KB - protokolos
1989- több szolgáltató, kereskedelmi-és építőipari kft-nél cégvezető, igazgató, ügyvezető igazgató.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [96]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Újabb házak miatt gyanúsították meg Verók Istvánt

Újabb ingatlanok áron aluli eladásával gyanúsították meg és hallgatták ki Verók István egykori VI. kerületi szocialista polgármestert. A teljes akkori kormánypárti frakció is gyanúsított az MTI információi szerint, az önkormányzatot a nyomozók szerint kétmilliárd forint kár érhette.

Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista

Eltelt két év a kormányzásból, íme a Fidesz által beígért elszámoltatás mérlege: eddig 51 jelentősebb témában született gyanúsítás, vádemelés, illetve első- vagy másodfokú ítélet. A háromszáz fős érintetti listán Gyurcsány Ferenc, négy volt miniszter és hat exállamtitkár neve szerepel.

Újabb terézvárosi eladás semmis

Semmis az Andrássy út 3. szám alatti épület eladása – így szól a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete annak a palotának az ügyében, amelyet 2004 júniusában értékesített a Verók István (MSZP) polgármester vezette kerület.

Verókék köptek a tisztességes versenyre + Képriport

Lászay János, Terézváros korábbi független képviselője szerint több ajánlat is érkezett az egyik Andrássy úti palota megvételére 2004-ben, ám az akkori képviselő-testület mégsem hirdetett versenyt az ingatlanért, ezzel pedig kárt okozott a VI. kerületnek.

Andrássy úti paloták: akár egy hét alatt lezavarták az ingatlan átpasszolását

Lászay János, Terézváros korábbi független képviselője szerint több ajánlat is érkezett az egyik Andrássy úti palota megvételére 2004-ben, ám az akkori képviselő-testület mégsem hirdetett versenyt az ingatlanért, ezzel pedig kárt okozott a VI. kerületnek.

Terézvárosi panamák: akkor sem volt verseny, ha több vevő volt

Kottából ment a palotaeladás Fürsték idején

A tízmilliós vesztegetési ajánlattól a védőügyvéd összeférhetetlenségéig, a tanú nyilatkozatának megtagadásától a heves szópárbajokig sok minden előfordult a Verók István és társai ügyében folyó büntetőper szerdai tárgyalásán.
Találatok: [96]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>