language

Akták:

NAV-botrány highlight_off

NAV-botrány

NAV-botrány

Horváth András, ex-adóellenőr 2013 novemberében robbantotta ki a botrányt azzal, hogy azt állította: a NAV-nál kivételezett helyzetben tartanak egy jól körülhatárolható adózói kört, amelynek tagjai döntően a kiemelt adózók közül kerülnek ki.

 

A bejelentés után lemondott NAV-os tisztviselő azt állította: ezek a vállalkozások – a nagyobb kiskereskedelmi láncokról és azok beszállítói köréről van szó – gazdasági teljesítményükhöz képest kevesebb adót fizetnek. Tehetik ezt azért, mert nálunk soha nem történik érdemi áfa- és járulékellenőrzés, vagy ha mégis, azok érdemi megállapítás (adóhiány feltárása) nélkül zárulnak. Horváth számításai szerint ez évi 1000 milliárd forint áfabevétel-elmaradást is jelenthet, de az összes csalásból származó kár elérheti az 1700 milliárd forintot. A NAV szerint legfeljebb 80 milliárd forint körüli a kár.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

A botrány nyomán indult a nyomozás azzal zárult, hogy a rendőrség kimondta: egy kivétellel nem történt semmiféle bűncselekmény a feldobott ügyekben. Ezt követően 2017 januárjában Horváth Andrást gyanúsítottként idézték be az ellene illetéktelen adóhatósági adatokhoz jutás miatt indult eljárásban.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [358]  Oldalak:   <<  <  22 23 24 25 26 27 28 29 30 31   >  >>

Az APEH szupercsapata volt, a NAV hullája lett

Nem igaz, hogy nem volt adóellenőr, az sem igaz, hogy jogosulatlanul nézett bele száz revizor anyagiba – Horváth András, az adóhivatal volt dolgozója sorra veszi levelében, hogy szerinte mi nem valós abból, amit a NAV vezetői róla közöltek.

Többen cáfolják a volt NAV-ost

Valótlanságokat állított a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) súlyos korrupciós vádakkal illető Horváth András, a szervezet volt dolgozója, illetve az ügyben cikkező Figyelő – közölte Budai Gyula.

Ángyánnal szövetkezne Horváth András volt NAV-dolgozó

Áfalánc – "Védekeznek, mert tudják, hogy vannak bizonyítékaim" Ángyán Józseffel egyeztetnek a hogyan továbbról – árulta el Horváth András. A volt NAV-dolgozó közszereplő maradna, mert a nyilvánosságtól remél védelmet, bár megállapodásra még senkivel se jutott erről.

A DK uniós vizsgálatot kér a milliárdos áfacsalások miatt

A volt NAV-dolgozó, Horváth András által kirobbantott botrány ügyében a Demokratikus Koalíció nem bízik a számvevőszék, ügyészség és bíróság vizsgálatában, mert a vezetőik mindannyian a Fideszhez köthető személyek.

Aláír az MSZP NAV-ügyben, de feltételeket szab

Miután az LMP korábban a szocialista párt székháza előtt számonkérte az MSZP-t a NAV-ot vizsgáló parlamenti bizottság ügyében, Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes azt mondta, ha a jobbikosok helyett 30 ellenzéki aláírja az ívet, akkor ők is támogatni fogják a kezdeményezést.

Jobbik: a NAV-botrány kerüljön a számvevőszéki bizottság elé!

A Jobbik azt kezdeményezi, hogy kerüljön az Országgyűlés számvevőszéki bizottságának következő ülésén a testület napirendjére a Horváth András, az adóhivatal egykori ellenőrzési koordinátora által kirobbantott áfacsalási botrány.

Ha nem a saját mocskukról van szó, Mesterházy vidáman ír alá együtt Vonával

Mind az öt parlamenti párt támogatta a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom kezdeményezését a gyerekvállalás támogatásáról. A papíron ott szerepel minden frakcióvezető, így Mesterházy Attila és Vona Gábor aláírása is.

Itt vannak az óriási áfacsalás morzsái

Az áfacsalásokból Horváth András színre lépése okozott egyre dagadó botrányt, pedig az egész itt zajlott mindenki szeme előtt. Az adóhivatali beszámolók elemzéséből kiderül, szinte minden pontosan úgy történt, ahogy Horváth leírta. Legfeljebb a csalás mértéke nem stimmel.
Találatok: [358]  Oldalak:   <<  <  22 23 24 25 26 27 28 29 30 31   >  >>