language

Intézmények:

Kulcsszavak:

koncesszió highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Trafikbárók Budapesten: Vu Quy Duong már 92 nemzeti dohányboltban érdekelt

Az Orbán-kormány 2012 szeptemberében törvénybe iktatta, hogy 2013 közepétől csak azok árulhatnak cigarettát, akik erre engedélyt kapnak. A koncessziókat botrányos tenderen osztották ki: hamar kiderült, hogy az engedélyek nagy részét a kormánypárthoz így-úgy közelállók nyerték meg. Az Átlátszó most megvizsgálta, hogy azóta hogyan alakultak a nemzeti dohányboltok bevételei és tulajdonviszonyai. Azt találtuk, hogy míg a törvény célja szerint elvileg egy személy legfeljebb öt dohányboltot üzemeltethetne, a sokmilliárdos forgalmú üzemeltetői hálózatokba szerveződő dohányboltok végső tulajdonosai – betéti társaságok kültagjaiként – egyszerre több tucat trafikban is érdekeltek lehetnek.

Mekkorák voltak a trafikpályázatok?

25 millió forintos másolási díj fejében adná át majd valamikor a trafikpályázatok anyagát a fejlesztési minisztérium a DK-nak, holott erre tegnapi határidővel bírósági ítélet kötelezi. Ismert a pályázatokat elbíráló bizottság névsora is, de a tagok közül senki nem akart nyilatkozni.

500 trafik egyetlen kézben

Több mint 500 trafik kerülhet júliustól a hódmezővásárhelyi székhelyű Continental-csoportot vezető Sánta János közvetlen közelébe, aki tevékeny szerepet vállalt a trafiktörvény kialakításában. Sántának köszönhetően Szegeden van már "trafikosok utcája" is, a koncessziókból pedig jutott a vele rokoni kapcsolatban álló Csíkos Attilának, a Szeplast Zrt. vezetőjének, a milliárdos műanyagipari vállalkozó rokonainak, de még nyugdíjas takarítónőjének is.

Ők a trafikbuli legnagyobb nyertesei

Öt trafik - összesen ennyi dohányboltot nyithat júliustól egy ember a szabályok szerint. Az egyre szaporodó trafikcégek nyilvános adataiból azonban úgy tűnik, hogy ez az elv a gyakorlatban sérül. Különböző családokhoz és cégekhez kötődő hálózatok fogják össze több tucat trafik üzemeltetési jogait. A legnagyobb befolyással rendelkező trafikosok között ott van a Sárkány Centert üzemeltető cég és a Continental Dohánygyár vezetőihez kötődők is.

Trafikügy: Navracsics büntető-feljelentésekre bátorít

Navracsics Tibor kormányfő-helyettes szerint nem szerencsés, ha állami pályázatok során a döntéshozók saját hozzátartozóikat hozzák helyzetbe. A miniszter azt mondta: feljelentést kell tennie annak, aki a trafikpályázatok során hivatali visszaélésre utaló információ birtokába jut.

Pofonegyszerű ukázt kaptak a trafikokról a fideszesek

Valóban nem mindenhol a pályázatok alapján dőlt el fideszes képviselők szerint, hogy ki nyithat majd nemzeti dohányboltot. Az ismerősök helyzetbe hozását egyikük sem tartja ördögtől valónak, sőt, van, aki szerint ez természetes. Botrányra senki nem vágyott, de több befolyásos fideszes szerint nem volt mit tenni: az ékegyszerűségű ukáz Rogán Antal és Lázár János munkatársaitól jött.

Pórul járt trafikosok: "Újraosztották a piacot. Ennyi."

Fel vannak háborodva, és korrupciót emlegetnek a trafikosok a nemzeti dohányboltok koncessziós jogainak szétosztását követően. A pályázat politikaközeli cégeket és magánszemélyeket hozott helyzetbe. A szakmai múltnak semmiféle szerepe nem volt, legalábbis a hvg.hu nem talált olyan boltüzemeltetőt, aki a pályázaton sikerrel szerepelt volna. Júliustól nekik tilos dohányt árulniuk.

A CBA-sok nagy nyertesei a nemzeti dohánybulinak

A kormány azzal tette monopóliummá a dohánykereskedelmet, hogy családi vállalkozásoknak, munkanélkülieknek, gyed-ről visszatérő édesanyáknak és nagycsaládosoknak hosszú távra megélhetést biztosítson.
Találatok: [10]  Oldalak:   1