language

Intézmények:

Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány highlight_off

Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány

A CÖF, illetve a jogi személyiségként mögötte álló CÖKA 2009-ben alakult meg. Elsősorban az Orbán-kormányokat támogató tömegrendezvényei, a békemenetek szervezőjeként vált ismertté a nyilvánosságban. Bár a kormány rendszeresen támadja a hazai civil szférát, a magát szintén civilnek nevező CÖF ezalól kivételt képez – számos állami vállalat több száz milliós támogatásával gazdálkodhatnak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [165]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Költségvetési csalás miatt nyomoznak a CÖF-ös plakátokat kiadó cég ellen

„Honnan volt 1 milliárd forintja a veszteséges Kövess minket 2022 Kft.-nek az ellenzéki politikusokat lejárató kampányra?” – tette fel március végén a DK-s Vadai Ágnes az írásbeli kérdést a legfőbb ügyésznek.

143 millió forint a Megafon havi facebookos hirdetési számlája

A kegyelmi botrány, majd Magyar Péter színre lépése nyomán alaposan felbolydult a magyar közélet, és egészen példátlan módon, hosszú időre kicsúszott a Fidesz kezéből a kezdeményezés, a közbeszéd feletti kontroll. Ezt gigantikus kommunikációs hadművelettel próbálják visszaszerezni – eddig felemás sikerrel. A propaganda gyakorlatilag egyetlen, pénzügyileg átlátható szelete a facebookos hirdetések világa, amiről a Meta rendszeresen közzétesz adatokat. Ezekből az adatokból pedig az látszik, hogy rég nem látott mennyiségű pénzt égetnek el mostanában hirdetésekre a kormány üzeneteit sulykoló közösségi médiás csatornák. A legfontosabb ilyen csatorna a Megafon, aminek az elmúlt 30 napos számlája (március 10. és április 8. között) a Meta Ad Library adatai szerint

Harmincmillió forintot költött a CÖF a Dead Kennedystől lopott plakát kampányára

Idén először hirdetett online a kormányzati üzeneteket köztéri plakátokon terjesztő Civil Összefogás Fórum (CÖF), ráadásul nem aprópénzen: az óriásplakátokon is látható „Megvették őket kilóra” kampány egyetlen videójára összesen mintegy 30 millió forintot költöttek a Facebookon és a Google-ön a hirdetés teljes időtartama alatt, március 17–25. között, olvasható a Political Capital elemzésében.

Szolgálatba helyezték magukat. A CÖF gazdálkodása

Felnyomná az Átlátszót, a TASZ-t, a Helsinki Bizottságot és a Transparency Internationalt a Szuverenitásvédelmi Hivatalnál a Civil Összefogás Fórum, miközben a saját gazdálkodása maga a homály. Bevételeinek egy része ismeretlen hátterű, a költéseivel nem számol el. Partnereinek nagy része annyira civil, mint egy rendőr alezredes.

Ami a hirdetésekből kimaradt: hogyan (nem) vizsgálta az ÁSZ, hogy a Megafon és a CÖF folytattak-e tiltott kampánytevékenységet?

Nagy erőkkel hirdeti a kormánypárti Megafon, hogy az ÁSZ tiltott kampányfinanszírozásért büntette meg az ellenzéket, arról viszont nem beszélnek, hogy az ő tevékenységükkel is foglalkozott a Számvevőszék. Igaz, a hírek szerint egyetlen nyilatkozat bekérésével el is engedte a témát.

A NER-es sikercég bukása 55 milliárdos tündöklés után, de újabb nagy állami üzlet kilátásban

A Schadl György vezette végrehajtói karral is milliárdos szerződéseket kötő, rendkívüli karriert befutó Magno Studio csillaga a jelek szerint leáldozott, a cég tulajdonosának azonban valószínűleg nincs miért aggódnia. Horváth László új érdekeltsége milliárdos állami támogatással épít gyárat Marcaliban, hogy műtéti szettekkel lássák el az egészségügyi intézményeket.

Rogán-közeli és más NER-es cégekhez szórt ki százmilliókat a végrehajtói kar Schadl idejében

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar nyolc év alatt több mint 15,5 milliárd forintért szerződött különböző cégekkel, derül ki abból a szerződéslistából, amelyet a hvg360 bíróságon perelt ki. Jelentős megbízásokat kapott több NER-es “udvari szállító” is, feltűnik a cégek körül Habony Árpád egy rokona, Orbán Győző egy ismerőse és birkózótársa, itt van egy jól ismert Balásy Gyula-cég, de még a Rogán "találmányáról" elhíresült Hunguard is.

A szakmaiság látszatára sem ügyelve püföli a Fidesz ellenfeleit az Állami Számvevőszék

Megelőlegezve a még fel sem állt Szuverenitásvédelmi Hatóság szerepét, agyba-főbe büntetné az ÁSZ a Fidesz kihívóit.

Menetrend szerint érkeznek a Szerencsejáték-milliók Patakyhoz, Tiborcz közelébe és Szijjártó testvéréhez

Bő félmilliárd forintot szórt szét az elmúlt két hónapban a Szerencsejáték Zrt. támogatásosztó cége, méghozzá zömében már jól ismert, NER-kedvenc vállalkozásoknak. Ezek évek óta visszatérően és rendszeresen megkapják a maguk sokmilliós szponzorpénzeit: a kormányfő vejéhez közeli érdekeltség éppúgy, mint Szijjártó Péter testvérének vagy éppen az Edda énekesének a cége.

Polt Péter szerint a NAV nyomozhat a CÖF ellenzéket lejárató „háborúpártiak” kampánya miatt

A „Honnan volt 1 milliárd forintja a veszteséges Kövess minket 2022 Kft.-nek az ellenzéki politikusokat lejárató kampányra?” című kérdését feljelentésként értékeltem, azt a Nemzeti- Adó és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatóságához továbbítottam – írta Polt Péter legfőbb ügyész hétfőn Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselőnek az ügyben küldött – az ügyészségi portálon olvasható – válaszában. Azt még nem tudni, hogy a NAV már elrendelte-e a nyomozást, de a korábbi hónapokban az országot elárasztó „háborúpártiak” plakátok eredete egy, a múlt év végéig 300 milliós veszteséget termelő cégtől így is több, mint gyanús.
Találatok: [165]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>