language

Személyek:

Császy Zsolt highlight_off

Kulcsszavak:

mentelmi jog highlight_off

Császy Zsolt

Császy Zsolt (Budapest, 1965.) jogász.

2010 augusztus 31-én a Sukoró-ügy kapcsán előzetes letartóztatásba helyezték. December 17-én helyezte szabadlábra a másodfokú bíróság azzal, hogy az előzetes letartóztatás feltételei annak elrendelésekor sem álltak fenn. Négy büntetőeljárást is indítottak ellene, ezek közül kettőben megszüntették a nyomozást, egyben viszont 2015-ben első fokon három év hat hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

Császy Zsolt 2015 novemberében börtönnaplót adott ki Az Orbán-rezsim börtönében címmel, amelyben részletesen ismerteti előzetes letartóztatásának körülményeit, az ott elszenvedett törvénysértéseket, szabálysértéseket. Kifejti meggyőződését, hogy politikai jellegű koncepciós per áldozata lett, és amennyiben hajlandó lett volna alaptalanul megvádolni Gyurcsány Ferencet, ejtették volna ellene a mondvacsinált vádakat.

A moszkvai magyar Kereskedelmi Képviselet (Kerki) értékesítése ügyében bűnpártolással és magánokirat-hamisítással vádolták. A vádhatóság szerint tudott arról, hogy Székely Árpád akkori moszkvai nagykövet úgy írta alá az ingatlanról szóló adásvételi szerződést, hogy erről nem értesítette feletteseit. 2017-ben a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen felmentette az összes vádlottat, az ítélet indoklásában a bíró kitért arra, hogy Császy Zsolt „alapbűncselekmény hiányában nem követhette el a bűnpártolás bűntettét”.

Forrás: Wikipedia 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Sukoró-per: az érték a mérték

Az ügyben jelenleg négy szakértői becslés szerint arányos volt a csere, kettő szerint nem. Oszkó úgy vélte, semmilyen kár nem érheti a magyar államot.

Gyengülő lábakon a sukorói vád?

Egy ügyészségi határozat szerint is megkérdőjelezhető az az értékbecslés, amely a Sukoró-ügyben 1,3 milliárd forintos állami vagyonvesztést feltételezett.

Kiszámíthatatlan csavar Gyurcsány ügyében

Kétes szakvéleményen alapul a Sukoró-ügy? Az ügyészség kiegészítést kért a szakvéleményhez, mely szerint az államot milliárdos kár érte.

Császy: ingatag a Sukoró-ügy vádjának alapjául szolgáló értékbecslés

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt értékesítési igazgatója véleménye szerint egy ügyészségi határozat alapján megkérdőjelezhető az a szakértői értékbecslés, amely a Sukoró-ügyben az állam részéről 1,3 milliárd forintos vagyonvesztést feltételezett.

Gyengécske "vádirat" Gyurcsány ellen

A Sukoró-ügyben készülő "vádirat" több elemét is tartalmazhatja az javaslat, amely alapján az Országgyűlés hétfőn szavaz Gyurcsány Ferenc mentelmi jogáról.

Mihályi Péter: Sukoró

2011 közepére Sukorón hatcsillagos turisztikai és szórakoztató komplexum, benne golfpálya, fedett sí- és korcsolyapálya, valamint egy első osztályú játékkaszinó jött volna létre. A létesítmény a maga nemében a legnagyobb lett volna egész Európában.

"Dolgozunk, keményen" - Hol tart az elszámoltatás?

Drágán vásárolt festmények, filozófusok pályázatai és egy sokat használt benzinkártya is magára vonta az elszámoltatási kormánybiztos figyelmét az elmúlt egy évben. Az [origo] megnézte, hol tart az elszámoltatás.

Csak tanulmányozhatja az ügyészségi iratokat Gyurcsány

Saját felhasználásra nem jut hozzá, de a parlament mentelmi jogi bizottsága elnökének dolgozószobájában kutakodhat az őt érintő ügyészségi iratokban Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök. A politikus levélben kérte a kérdéses dokumentumokat.
Találatok: [10]  Oldalak:   1