Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Kulcsszavak:

csempészet highlight_off
Találatok: [240]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

A Röszkén előállított vámosok fele már előzetes letartóztatásban van

A záhonyi vámos maffia után egy röszkeit is leleplezhettek a nyomozók. A kedden előállított harminchárom pénzügyőr közül már tizenöt előzetes letartóztatásáról is döntöttek. Akár húsz évet is kaphatnak majd, ha bebizonyosodna, hogy valóban szervezetten hagyták magukat megvesztegetni.

Nemzetközi bűnügy gyanúsítottja és a szíriai diktátor pénzembere is magyar papírokat kapott a kötvényprogramban

Miközben a menekültek befogadását hangosan ellenzi a kormány, a 444 és a Direkt36 információi szerint az elmúlt években magyar letelepedési kötvényt vásárolt több olyan személy is, akik komoly biztonsági kockázatot jelenthetnek Magyarország és az Európai Unió számára. Az egyik letelepedési engedélyhez jutott férfi a hatóságok gyanúja szerint olyan nemzetközi bűnszervezet tagja, amely fegyver- kábítószer és embercsempészetből származó pénzek tisztára mosásával foglalkozik.

Két per indult Jakubinyi ellen

Még idén ismét bíróság elé kell állnia Jakubinyi Róbertnek, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatát érintő Egymásért Egy-másért Alapítvány botránya egyik főszereplőjének, akit Pintér Sándor lejáratásának kísérlete miatt vádolnak vesztegetéssel. Jakubinyi októberben egy másik ügyben első fokon már négy évet kapott szintén vesztegetésért.

Vesztegetéssel gyanúsított pénzügyőrök és bűntársaik ellen emeltek vádat

Korrupciós bűncselekmények miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség ötven ember – köztük több volt pénzügyőr – ellen, akik a gyanú szerint csempészetben vettek részt a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen.

Hamarosan bíróság elé áll a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati botrányának kulcsfigurája

Hamarosan bíróság elé áll a Gyurcsány-féle titkosszolgálat egyik legismertebb botrányának, az Egymásért-ügynek a kulcsfigurája, Jakubinyi Róbert, aki ellen a Fővárosi Főügyészség adócsalás, sikkasztás és csempészés miatt nyújtott be vádiratot. Az évtizedeken keresztül háborítatlanul tevékenykedő, korábban kiváló titkosszolgálati és politikai kapcsolatokkal rendelkező bűnözőt még azzal is vádolják, hogy kilóra vásárolta meg a Nemzetbiztonsági Hivatal volt vezetőit azért, hogy az ellene indított büntetőeljárásokat elsimítsák.

Magyar fegyverkereskedő elkóborolt afrikai szállítmányát foglalták le egy spanyol kikötőben

Magyar szálai vannak annak a rejtélyes fegyverügyletnek, amely miatt augusztus eleje óta nyomoz a spanyol csendőrség. A részletek ködösek, annyi biztos, hogy az andalúziai Algeciras kikötőjében lefoglalt több mint 800 svájci fegyvert eredetileg a ghánai kormány vásárolta meg a budapesti Milipol Zrt. közvetítésével. A Milipol a magyar fegyveres testületek egyik nagy beszállítója kormányoktól függetlenül. Tulajdonosa, Székely Herbert valaha az 1994-ben meggyilkolt médiacézár, Fenyő János bizalmasa volt
Találatok: [240]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>