language

Személyek:

Csizmadia Imre highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Újabb milliárdos visszafizetést javasol az OLAF egy oktatási projekt miatt

Az OLAF 3,6 millió euró Magyarországnak adott uniós támogatás visszafizettetését javasolja, mert szabálytalanságokat talált egy, az iskoláknak szánt digitális fejlesztési projektben – derül ki az EU csalás elleni hivatalának hírleveléből. Egy másik, szintén milliárdos visszafizetéssel járó és az OLAF által is vizsgált oktatási projekt, az Öveges-program büntetőperének másodfokú tárgyalása március 29-én lesz.

A viharsarki üstökös. Egy alig ismert NER-es építőipari cég tündöklése

Csaknem negyvenszeresére nőtt egy gyulai cég éves árbevétele 2010 óta. Nem valamilyen startup vállalkozás, egy korábban jelentéktelen társaság, a Futizo Kft. produkálta e mesés felfutást 2010 és 2021 között az építőiparban. A Békés megyei cég helyi versenytársai mindeközben szinte elfogytak.

A „Viharsarok Közgépe” most medencét építhet Gyulán egymilliárdért

Évek óta élvezi a gyulai önkormányzat bizalmát a Futizo Kft., amely 2010 óta magabiztosan nyeri a helyi közbeszerzéseket. Lapunk 2016-ban már felfigyelt a cégre, amelynek neve később újra felbukkant, amikor egy gyulai exfideszes vezető kitálalt a város belső politikai-gazdasági viszonyairól és egy, a helyi vezetéssel állítólag összenőtt üzleti körről. A kft. sikerszériája azóta is tart.

Az ellenzék jelölteket gyűjt, a Fidesz pénzt és állampolgárságot oszt a választásokra

Újabb támogatási formát talált ki az Orbán-kormány a külhoni magyarlakta vidékek számára, méghozzá olyat, amelybe kevésbé szólhatnak bele az ottani kormányok. Erdélyben már ácsingóznak is a szokásos kegyeltek a támogatásért.

A vesztes cég tulajdonosa is jól járt az átadás előtt szétrepedt bringaút építésével

A Narancs.hu tavaly októberben írta meg, hogy az EU-forrásból megvalósuló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében olyan kerékpárutat építettek bruttó 245 millió forintért a román határ mentén található Kötegyánban, amely már az átadás előtt néhány szakaszon szétrepedt. A hibák augusztus végén mutatkoztak először (az utat végül az ősz folyamán helyreállították). Az vita tárgya volt, hogy mi lehetett a repedések oka: nagy tengelyterhelésű gépjármű ment rá, vagy technológiai hiba okozhatta. A TOP-támogatást a kötegyáni önkormányzat Nemes János (Fidesz-KDNP) polgármestersége alatt nyerte el, a közbeszerzés kiírása, elbírálása és a kivitelezés már a 2019 októberében megválasztott Hajdu-Szűcs Mária Kornélia (Fidesz-KDNP) polgármestersége idején történt.

A gyulai fideszes polgármester egykori fideszes alpolgármesterével csapott össze a bíróságon

Volt-e összefonódás, volt-e összedolgozás a gyulai városvezetés és egy vállalkozói kör között, voltak-e korrupciós jelenségek? Vagy mindez csak galád rágalom, hazugság és sértettségből adódó magánakció? Egyebek között erről szólt a nagy nyilvánosság előtt, különösen nagy érdeksérelmet okozó rágalmazás vétsége miatti csütörtöki tárgyalás Görgényi Ernő gyulai fideszes polgármester és egykori pártbéli alpolgármestere, Galbács Mihály között a Békéscsabai Járásbíróságon

NER: virágzó építőipari cégek nagyban és kicsiben

Az elmúlt öt évben a kormányközeli oligarchák (Mészáros, Szíjj, Garancsi, Tiborcz) érdekeltségeinek profitrátája kiugróan magas, 16 százalékos volt. Éppen ennyi egy gyulai vállalkozásé is – legalábbis a város volt fideszes alpolgármestere szerint, aki már egy éve beszámolt a cég NER-beli szárnyalásáról.

Három éve írtunk a fidesz-közeli gyulai mutyibrigádról, most egy helyi politikus is kitálalt

A minap szaftos politikai szenzációja, hogy kitálalt egy gyulai fideszes politikus a helyi pártelit és az általa támogatott vállalkozói kör összefonódásáról, a városi beszerzések lezsírozásáról, és arról, hogy erre az országos vezetést is megpróbálta figyelmeztetni, de süket fülekre talált. A Galbács Mihály által leírt kompániáról már 2016 szeptemberében cikkezett az Átlátszó.

Kitálalt a gyulai exfideszes vezető a város elitjéről

Állítása szerint a Fidesz vezetőinek, köztük Orbán Viktornak szánta egy volt fideszes politikus azt a dokumentumot, amelyben Gyula város belső politikai-gazdasági viszonyait és egy, a helyi vezetéssel állítólag összenőtt üzleti kört leplezett le, csakhogy a dolgozat végül kézről kézre járt, még az Indexhez is eljutott. Gyula fideszes polgármestere rágalmazás miatt feljelentette a szerzőt, aki nem tekinti magát árulónak, de ha a Fidesz első emberei nem lépnek az ügyben, függetlenként indul majd az őszi önkormányzati választáson.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>