language

Helyek:

Csongrád megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [671]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Vádat emeltek a munkásszálló építésébe belebukott újszentiváni polgármester ellen

Százmillióval árazták túl a projektet, a csalással megszerzett pénzből még vadászházra is futotta.

Költségvetési csalással vádolták meg a korábban voksturizmus miatt elítélt, egykori újszentiváni polgármestert

Vádat emeltek Putnik Lázár, korábbi újszentiváni polgármester ellen. Az ügyészség szerint Putnik négy társával egy munkásszálló építése során több mint 200 millió forint kárt okozott az állami költségvetésnek.

Bűnszövetség – az újszentiváni szekrényből kieső újabb csontvázak

Alig jött ki a rácsok mögül, máris újabb vádat emeltek Újszentiván volt polgármestere ellen. Putnik Lázárt most különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással és bűncselekményekkel is vádolja a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség, amely az iratokat már el is küldte a Szegedi Törvényszéknek a bírósági tárgyalás lefolytatása miatt. Úgy tudjuk: a vőfélyből lett polgármestert – aki tizenhét évig vezette Újszentivánt – fantomközmunkások foglalkoztatásával is megvádolták.

tízpontos hibalistát írt a MÁV Mészáros Lőrinc cégének

A birtokunkba jutott dokumentum szerint a V-Híd úgy jelentette készre a vonal biztosítóberendezését, hogy „a MÁV vizsgáló kollégái korlátozottan fértek hozzá”, így nem tudták megfelelő módon megvizsgálni.

Nem adja át Szijjártó október 23-án a Szeged–Röszke vasutat, mert Mészáros Lőrinc cége nem készült el határidőre

A Szabad Európa több, egymástól független forrásból származó információi szerint a V-Híd anyacégének vasúti biztosítóberendezésével volt gond.

Szakértő szerint megállapítható, hogy 271 millióval húzta le az államot Joób Márton cége

„Nem vagyok olyan, aki a cégeket eltüntetné vagy bujkálna” – mondta szerdán a Szegedi Törvényszéken Joób Márton, korábban Botka László frakciójához tartozó, jelenleg független szegedi önkormányzati képviselő és háromszoros világbajnok kenus. A politikust azzal vádolják, hogy társaival egy négy megyében működő bűnszervezetet hozott létre, hogy szórólapterjesztéssel és műsorújság kiadásával foglalkozó cégét a piacon tudja tartani.

Adósságmentes kórházakat játszott át az állam az egyetemeknek

Márciusban még csak társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Belügyminisztérium a honlapján, májusban az Országgyűlés megszavazta, most pedig már a törvénymódosítások is megjelentek az Egészségügyi Közlönyben az újabb vagyonjuttatások bizonyos egyetemi alapítványoknak. Ennek értelmében három modellváltó egyetem hat állami kórháznak, valamint azok ingatlanjainak lett az új fenntartója 2023. július 1-jétől. No és két, egymás mellett fekvő ingatlannak is lett gazdája.

Adósságmentes kórházakat játszott át az állam az egyetemeknek

három modellváltó egyetem hat állami kórháznak, valamint azok ingatlanjainak lett az új fenntartója 2023. július 1-jétől. No és két, egymás mellett fekvő ingatlannak is lett gazdája. a Debreceni Egyetemé lett a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház 3 ingatlannal, a Szegedi Tudományegyetemé lett a Csongrád-Csanád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórháza és a Csongrád-Csanád Megyei Dr. Bugyi István Kórház 5 ingatlannal, a Pécsi Tudományegyetemé lett a Komlói Egészségcentrum, a Mohácsi Kórház és a Szigetvári Kórház, valamint a Siklósi Kórház Nonprofit Kft. 8 ingatannal. Az érintett kórházak adósságait lenullázták. Így vélhetően az állam, a többi kórházzal szemben, több százmillió forintos adósságrendezést hajtott végre az érintett intézményeknél. Semmelweis Egyetemé lett ingyenesen, nyilvántartási értéken átvezetve a Herceghalom 267/4 helyrajzi számú ingatlan. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem pedig épp emellett az ingatlan mellett fekvő ingatlant kapta meg szintén ingyenesen, nevezetesen a Herceghalom 267/3 helyrajzi számú kivett majort. Tavasszal ugyan többek között távozott Varga Judit, Szijjártó Péter, Navracsics Tibor, Lázár János, Nagy István és Varga Mihály is a vezetőségekből, de sokak szerint nem történt minőségi csere, helyükre továbbra is a kormány emberei kerültek be.
Találatok: [671]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>