language

Helyek:

Csongrád megye highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [40]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Nem nyomoznak Botka ellen

Bűncselekmény hiányában elutasította a Csongrád Megyei Főügyészség azt a feljelentést, amelyet Német Ferenc, a Tisza Lajos Közéleti Egyesület elnöke hűtlen kezelés gyanúja miatt tett Botka László, Szeged polgármestere ellen.

Nem ismerik az V. kerületi tékozlást vidéken

Nem fenyegeti az V. kerületihez hasonló ingatlanbotrány a nagyvárosokat. Mint megírtuk, a fővárosi kerületek döntő többsége nem ad, vagy szigorú feltételekhez köti az üzlethelyiségek bérlőinek juttatott vételárengedményt. Vidéki tudósítóink körképéből most kiderül: a nagyvárosok inkább bérbe adják üzleteiket.

Belföld - Érinthetetlen diákvezér

2007–08-ban első ízben az SZTE ehök elnöke. 2009 óta folyamatosan ő tölti be ezt a tisztséget. Először a bölcsészkaron tanult, majd az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karán. Tanulmányai egy részét megkezdte, de nem fejezte be. 2010 óta jogot hallgat. 2008-ban két félévre kizárták az egyetemről. A Hallgatói Ügyek Jogorvoslati Bizottsága szerint Török az Universitas Sportklub részére egy már korábban odaítélt támogatás önkényes visszavonásával kívánta a sportközpont vezetőjét arra kényszeríteni, hogy az egyesület elnökségében a hallgatói önkormányzat a többséget megszerezze.

Elfogták egy Portik Tamás érdekeltségébe tartozó cég vezetőjét

A Népszabadság értesülése szerint kedden az egyik német repülőtéren elfogták Holman Endrét, a ’90-es években az olajügyeiről elhíresült Energol Rt. egyik egykori igazgatójának, Portik Tamásnak érdekeltségébe tartozónak vélt Generálmédia cégcsoport egyik tulajdonosát és vezetőjét.

Hová tűnt a szegedi állatkertnek szánt uniós pénz?

Egy, a Szegedi Vadasparkban külső cég által, uniós támogatással megvalósított beruházás miatt az ügyészséghez és az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordul Ménesi Imre (MSZP) szegedi önkormányzati képviselő.

Korrupció miatt bíró és ügyvéd a vádlottak padján

Néhány millióért el tudja intézni, hogy a gyanúsított szabadlábra kerüljön – ezt állította egy szegedi ügyvéd. A korrupciós ügyben egy bíró ellen is vádat emeltek.

Az jár jól, aki felelőtlenül gazdálkodott

Becsapottnak érezhetik magukat azok az önkormányzatok, ahol felelősen gazdálkodtak, nem hazardíroztak látványos, de nem feltétlenül szükséges fejlesztések érdekében.
Találatok: [40]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>