language

Intézmények:

Csongrád Megyei Bíróság highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Kétszáz vesztegetés esetén kétszázszor kell kikérni a mentelmi jogot?

Március vége óta nincs döntés dr. N. Norbert, a Csongrád Megyei Bíróság büntetőbírája bírói mentelmi jogának újabb bűncselekmények ügyében való felfüggesztéséről – mondta el érdeklődésünkre Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Az ítélet eladó?

Négyrendbeli vesztegetéssel, egyrendbeli hivatali visszaéléssel és háromrendbeli közokirat-hamisítással gyanúsítja a Szegedi Nyomozó Ügyészség dr. N. Norbertet, a Csongrád Megyei Bíróság büntetőügyekben eljáró bíráját.

Szegedi bírósági botrány: kenőpénzért szabadság?

Legalább egy bíró is érintett lehet a szegedi korrupciós ügyben, melynek előzményeiről már beszámoltunk, de az ügyben azóta újabb gyanúsítások történtek – értesült a Népszabadság. Múlt héten még azt írtuk, a Szegedi Nyomozó Ügyészség október elején befolyással üzérkedés gyanújával őrizetbe vette K. Zoltán helyi sztárügyvédet, mivel egy félmilliárdos adócsalási ügy fogva tartott gyanúsítottja szerint az ügyvéd kétmillió forintot kért előzetes letartóztatása megszüntetéséért.
Találatok: [3]  Oldalak:   1