language

Személyek:

Czeglédy Csaba highlight_off

Lapok:

Czeglédy Csaba

Czeglédy Csaba ügyvéd, üzletember, korábbi szombathelyi MSZP-s képviselő, jelenleg a Demokratikus Koalíció politikusa. (Fotó: nyugat.hu)

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>

Kilenc vádlottal egyezséget kötött az ügyészség Czeglédy-ügyben

„Akik tisztában vannak azzal, hogy egy ilyen politikailag motivált ügyben hogyan zajlik a büntetőeljárás, azok talán nem csodálkoznak. Én csak annyit mondok, hogy több olyan ember van – kisgyermekes anyukák, apukák –, akiket hajnalban elvittek az otthonukból. És én nem haragszom rájuk, hogy ebből a helyzetből szabadulni akartak. Nyilván ügyészségi sugallatra szabadulni akartak” – nyilatkozta Czeglédy Csaba az ATV-nek, miután vádat emelt az ügyészség a volt szocialista politikus és húsz társa ellen.

Hadházy: Gyanús közbeszerzéseket nyert egy MSZP-s politikus

Nemcsak fideszes politikusok és hozzájuk köthető üzleti körök tudnak jól járni a kormányzati közbeszerzésekkel, néha, kivételes esetekben még MSZP-s köröknek is jut ilyen pénz - egy ilyen esetről beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján Hadházy Ákos, az LMP volt társelnöke. A jelenleg a függetlenek között ülő parlamenti képviselő szerint az MSZP III. kerületi frakcióvezetője és budapesti szervezetének elnökségi tagja, CZEGLÉDY GERGŐ ÉS A FIDESZES KÖRÖKBEN MOZGÓ ISMERŐSE, VÁRNAI TAMÁS NYER EL ÖSSZESEN TÖBB MINT 430 MILLIÓ FORINTOT CSATORNAFELÚJÍTÁSI PROJEKTEK PR KOMMUNIKÁCIÓJÁRA.

Befejeződött a volt MSZP-s Czeglédy ellen folyó nyomozás

Befejeződött a Czeglédy Csaba és társai ellen folyó nyomozás, hamarosan vádat emelhetnek a gyanúsítottak ellen - közölte Várnagy Roland ügyész a Human Operator Zrt. alvállalkozójaként dolgozó Kopernikusz Iskolaszövetkezet korábbi vezetőinek ügyében a Szegedi Törvényszéken tartott csütörtöki tárgyaláson.

Még három hónapot letartóztatásban lesz Czeglédy Csaba

Három hónappal meghosszabbította a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája Czeglédy Csaba letartóztatását hétfőn, írja az MTI. A törvényszák elutasította azt is, hogy 50 millió forintos óvadék fejében Czeglédy szabadlábon védekezzen.

50 milliós óvadékkal kerülhetne szabadlábra Czeglédy

50 millió forintos óvadék ellenében szabadlábon védekezhetne tovább Czeglédy Csaba. A szegedi bíróság döntése ellen azonban a Csongrád Megyei Főügyészség fellebbezett, szerintük indokolt volna fenntartani a volt szombathelyi önkormányzat egykori szocialista képviselőjének előzetes letartóztatását, amely szeptember 5-én jár le. Ha döntés alapján Gyurcsány Ferenc egykori ügyvédje a következő négy hónapra házi őrizetbe kerülne.

Újabb két gyanúsítottat tartóztattak le a Czeglédy-ügyben

Két újabb gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója szerdán a Czeglédy Csaba és társai ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folyó ügyben - közölte az MTI. A két gyanúsított esetében a bíróság lakhelyelhagyási tilalom elrendeléséről döntött.

Kihallgatják Czeglédy Csabát, és javasolják az előzetes letartóztatását

Péntek este újból őrizetbe vették Czeglédy Csabát. A csalással vádolt, de a választáson független képviselőként induló CZEGLÉDY MENTELMI JOGÁT PÉNTEK DÉLUTÁN FÜGGESZTETTE FEL A VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG, ESTE MÁR RENDŐRÖK VÁRTÁK SZOMBATHELYI LAKÁSÁNÁL, és egy másik, de a korábbi gyanúval összefüggő bűncselekményre hivatkozva visszavitték a szegedi börtönbe, ahonnan csütörtökön szabadult.

Czeglédy: Nem szóltam bele a szövetkezet belső ügyeibe

Tanúként hallgatták meg Czeglédy Csabát egy iskolaszövetkezet két vezetője ellen indult költségvetési csalási ügyben csütörtökön a Szegedi Törvényszéken, a politikus hangsúlyozta, a szövetkezet belső ügyeibe, tevékenységébe nem szólt bele - tudósított az MTI a tárgyalásról. Az ügyben egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó iskolaszövetkezet két vezetője ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt emeltek vádat.

Deutsch Tamásnak egymillió forintot kell fizetnie Gyurcsány cégének

A Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy Deutsch Tamás megsértette a Gyurcsány Ferenc által tulajdonolt Altus Zrt. jó hírnevét, ezért egymillió forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte. A bíróság egyúttal arra kötelezte a fideszes politikust, hogy hozza nyilvánosságra az alábbi közleményt: Sajnálkozásomat fejezem ki amiatt, hogy valótlanul állítottam, hogy az Altus Zrt. az elnyert uniós megbízása keretében kapott forrásból juttatott 80 millió forintot Czeglédy Csabának.

A kormánymédia üzent, a NAV beidézte Dobrev Klárát

Jövő péntekre tényleg beidézte Gyurcsány Ferenc az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-t és az Altus Portfólió Kft.-t vezető feleségét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága – írta az MTI, igazolva ezzel az Origo korábbi értesülését. Az akkori hírben csak az volt szokatlan, hogy a tényként kezelt információ megjelenése után az érintett Csongrád Megyei Főügyészség hétfőn azt írta az Indexnek, hogy „az ügyészség nem idézte tanúkénti kihallgatásra a cikkben megjelölt személyt.”
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>