language

Akták:

Debreceni 2-es villamos highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

Debreceni 2-es villamos

Debreceni 2-es villamos

2008 elején Debrecen városa konzorciumot alakított a Debreceni Közlekedési Zrt.-vel, hogy közösen adjanak be pályázatot az Új Magyarország Program támogatási listájára, 2008 decemberében pedig az Európai Bizottság jóváhagyta a 2-es villamos beruházás támogatását.

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Debreceni villamosbotrány: tovább folyik a vizsgálat

Nem fejezte be a mai határidőre a munkáját a debreceni önkormányzat tulajdonosi bizottsága, amely a 2-es villamosprojekt késlekedésének okait vizsgálja. A városvezetés jóváhagyta, hogy a bizottság addig folytassa a föltárást, míg nem tisztáznak minden részletkérdést.

Debreceni villamosbotrány: feljelentés lehet a vége

Holnap kezdi meg munkáját az a bizottság, amelynek jelentést kell készítenie a kudarcos debreceni villamosberuházásról. Az ellenzéki képviselők szerint tisztázatlan sok százmillió forint sorsa, ezért elképzelhetőnek tartják Demján Sándor meghallgatását is.

Ötödször siklott ki a debreceni villamostender

Értetlenséget és megdöbbenést keltett a debreceni városházán a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) napokban megszületett elmarasztaló határozata, amelynek értelmében immár a cívisváros ötödik villamosbeszerzési eljárása vált eredménytelenné.
Találatok: [4]  Oldalak:   1