language

Személyek:

Demján Sándor highlight_off

Kulcsszavak:

Demján Sándor

Demján Sándor (Börvely, 1943. május 14. –) üzletember, Magyarország 4. leggazdagabb embere (2016). 

 

1973 és 1986 között a Skála szövetkezeti közös vállalatnak volt a vezérigazgatója. 1986-90 között a Magyar Hitelbank elnöke volt, továbbá az alapítók egyike. 1990-től a Közép-európai Fejlesztési Társaság, 1991-től a Közép-európai Beruházási Társaság vezérigazgatója volt. 1996-ban megnyitotta a Bank Centert, a Gránit Pólus Rt.-t és a Pólus Centert1996–tól az általa létrehozott TriGránit Fejlesztési Zrt. elnöke. 1999-ben megnyitotta a Nyugati Városközpontot, ismertebb nevén a WestEnd City Centert, ezt követte 2000-ben a Pólus City Center (Pozsony) megnyitása


Demján Sándor ügyvezető elnöke az egyik legnagyobb magyar munkáltatói szervezetnek, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ), valamint 2017-ig elnöke volt a takarékszövetkezetek érdekvédelmi szervezetének, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségnek (OTSZ). Vagyonát 2006-ban még csak 80 milliárd forintra becsülték, 2008-ra ezt megnégyszerezte. 2010-ben belépett a bankszektorba is, amikor megvásárolta a Wallis Zrt.-től a Milton Bankot, amit átkeresztelt Gránit Bankra. 2014-ben bejelentette, hogy korára való tekintettel fokozatosan visszahúzódik az üzleti élettől, és cégeinek irányítását beosztottjainak adja át. (forrás: Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Gattyán Györgynek 60 milliárd oka lehet kormányközeli üzleteket kötni

Az adóhivatal által évek óta szorongatott Gattyán Györgynek több kormányközeli üzlete is van, az ellenzék viszont távolságtartó a szexbizniszben meggazdagodott milliárdossal. Ebből nem olyannak tűnik, mint aki valóban függetlenként tűzte politikai zászlajára a digitalizációt.

Megmutatták erejüket a lobbik

Tavasz óta nincs lobbitörvény, a lobbik viszont szép sikereket érnek el. Az őrült tempójú törvényhozási menetben általában az utolsó pillanatban enyhülnek jogszabályok, amelyek megváltoztatásához általában Lázár Jánoson vagy Rogán Antalon át vezet az út.

Híd formájú pláza Finta József gyaloghídja

Ingatlanbefektetői érvekkel tudták csak magyarázni a Széchenyi terv keretében megépülő dunai gyaloghidat építészeti szakértőink.Lágymányos mellett inkább csak az szól, hogy ezzel némi figyelmet irányíthatnak a Fidesszel jó kapcsolatokat ápoló Demján Sándor ott épülő városközpontjára.
Találatok: [3]  Oldalak:   1