language

Intézmények:

Döb-68 Zrt. highlight_off

Akták:

Lánchíd Palota highlight_off

Lánchíd Palota

Lánchíd Palota
A Lánchíd Palota Budapest egyik ikonikus épülete, a Széchenyi István nevével fémjelzett reformkor egyik jelképe. A rendszerváltás után az Igazságügyi Minisztérium kiürítette és eladta a palotát. Hosszú ideig kihasználatlanul állt, végül 2008-ban eredeti stílusában helyreállították, mintegy 6 milliárd Ft költséggel. A gazdasági válság hatására ismét megüresedett; tulajdonosa, a Lánchíd Palota Kft. pedig csődbe ment. Ezt követően négy évig üresen állt a CIB Bank cégének tulajdonában; mígnem 2013-ban Nobilis Kristóf cége vásárolta meg 3 milliárd forintért. A tervek szerint 2014-től az Eximbank székháza lett volna, de végül a bank a felújítási és átalakítási munkák elvégzése ellenére sem költözött be. 2015-ben az új vezetés a nagyfokú értékaránytalanságra hivatkozva a tízéves bérleti szerződés felbontására szánta el magát, és pert indított a pénziténzet korábbi vezetői ellen, akik a bérleti szerződést megkötötték.
 
 
2017. januárjában különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt büntetőeljárás indult a Lánchíd Palota bérletének ügyében Nobilis Kristóf üzletember és két másik, a palotaügyben érintett társa ellen, miután az állami Eximbank novemberben első fokon pert vesztett Nobilis Kristóf nagyvállalkozóval szemben a budai Lánchíd Palota bérleti szerződése ügyében. A perrel az állami pénzintézet azt akarta elérni, hogy Nobilis másfél milliárd forintot fizessen vissza és a bíróság érvénytelenítse a tíz évre kötött szerződést. A bíróság novemberi ítélete szerint az Eximbank és a Lánchíd Palota tulajdonosa, Nobilis közötti bérleti szerződés rendben van, nincs szó feltűnő értékaránytalanságról, illetve közpénzek hűtlen kezeléséről. A bank az elsőfokú ítéletet jogsértőnek titulálta, és azonnal jelezte, hogy fellebbeznek ellene.


(Wikipedia)
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Kormányzati segítséggel bombaüzlet, az adófizetőknek óriási bukás a Lánchíd Palota

Immár öt éve zajlik a jogi csatározás az állami tulajdonú Eximbank és Nobilis Kristóf cége között a pénzintézet által kibérelt Lánchíd Palota ügyében. A minap az üzletember került kedvezőbb pozícióba a bíróságon. Ha így marad, az az adófizetőknek fájhat.

Milliárdos pereskedés tárgya lett Buda patinás palotája

Újabb per indul a Lánchíd palota-ügyben, és itt is milliárdokról van szó. A tulajdonos a pazar irodaház szétbarmolásáért követel kártérítést, miközben a bérlő, az Eximbank-Mehib kettős még az elmúlt évi bérleti díjat sem fizette meg. Egy bírósági ítéletre hivatkozva jogszerűen.

Megint pert vesztett az Eximbank

Nem bír el Nobilis Kristóf nagyvállalkozóval az Eximbank – sorozatosan bukik abban a perben, amit majdnem négy éve a Lánchíd Palotára kötött bérleti szerződése kapcsán indított. A jogvita az adófizetők milliárdjairól szól.

Újra kell tárgyalni a Lánchíd Palota szerződéseit a bíróságon

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte a Lánchíd Palota bérbeadásának perében, amelyet az Eximbank indított, és hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet – közölte a felperes Eximbank az MTI-vel csütörtökön.

Egy értékbecslés szerint piaci áron bérelte az Exim Bank a székházát a kegyvesztett Nobilis Kristóftól

Az oligarchacsere-projekt egyik mellékhadszíntere a Nobilis Kristóf érdekeltségébe tartozó DÖB-68 Zrt. és az Exim Bank közt zajló, büntetőfeljelentéssel és nyomozással is dúsított jogvita. Az Exim 2014-ben kinevezett új vezetése polgári perben próbálja kimondatni a Nobilis cégével kötött bérleti szerződés érvénytelenségét – ezzel párhuzamosan Nobilis és a bank korábbi vezetője, Nátrán Roland immár gyanúsítottként célpontja a nyomozásnak. A szakértői nyilatkozatok eddig sem támasztották alá az Exim álláspontját, de most a birtokunkba került egy, a bank által megrendelt 2014-es szakvélemény is, amely kétségessé teszi a felperesi álláspont megalapozottságát. Biztos, ami biztos, a múlt héten kirúgták a szakvéleményt megrendelő banki vezetőt.
Találatok: [7]  Oldalak:   1