language

Személyek:

dr. Bajkai István highlight_off

Kulcsszavak:

OLAF-vizsgálat highlight_off

dr. Bajkai István

Bajkai István (Budapest, 1964-2023) magyar jogász és politikus. 1989-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1996-ban Oxfordban tanult angol jogi ismereteket. 1995 és 1997 között az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében nemzetközi kereskedelmi jogi képzésen tanult. 1995-ben csatlakozott az SBGK Ügyvédi Irodához, amelynek partnere 2000 óta, ill. elnökségi tagja 2012 óta. Az iroda számos kormányzati tanácsadó tenderen futott be. Az egyik legnagyobb értékű közbeszerzést a Miniszterelnökség még 2015 októberben írta ki. Ez az az uniós támogatású pénzeszközök felhasználásához kapcsolódó közbeszerzési és jogi szakértői tanácsadásra vonatkozik. A nyertes a KFF-2016 Konzorcium lett, melynek tagjai az Ész-Ker Kft., a Nagy és Kiss Ügyvédi Iroda, és az SBGK Ügyvédi Iroda. Az eljárás eredménye szerint nettó 4,8 milliárd forintért adhatnak jogi tanácsot 4 évig, amit uniós pénzből (KÖFOP-3.2.7) finanszíroz a Miniszterelnökség. Egy másik közbeszerzést tavaly októberben írták ki, és a költségvetésből finanszírozott közbeszerzések körüli jogi tanácsadásra vonatkozik. Ennek nyertese idén januárban a KÖF 2017-2020 Konzorcium lett, amelynek tagjai az Ész-Ker Kft., és az SBGK Ügyvédi Iroda. Nettó 5 milliárd forintért kötöttek szerződést 4 évre, amit a magyar költségvetésből finanszíroz a Miniszterelnökség.

Bibó kollégistaként Fidesz-alapító, Budapest 7. kerületének fideszes alpolgármestere volt. 2016. áprilisban ő látta el az irodán keresztül Orbán Ráhel jogi képviseletét. 2018 áprilisában elvesztette az egyéni képviselői helyért folytatott küzdelmet, de országos listán bejutott a Parlamentbe. 2022-ben újra a Fidesz-KDNP országos listájáról szerzett mandátumot. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Összekötöttük az Elios-ügyet Mészáros Lőrinccel

"Pici ez az ország, és viszonylag gyorsan lehet összefüggéseket vélni– ütötte el néhány éve a vs.hu-nak Erdei Bálint a felvetést, hogy az Elios sikerszériája manipuláció eredménye volt. Erdei a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak az üzlettársa, együtt alapították és tulajdonolták egy időben a közpénzes közvilágításszerelésben utazó Elios Innovatív Zrt.-t. A felvetés pedig az volt, hogy az önkormányzati pályázatokat előkészítő Sistrade Kft. ágyazott meg a beruházásokat elnyerő Eliosnak, és nem véletlen, hogy a két cég tulajdonosi köre átfedte egymást.
Találatok: [1]  Oldalak:   1