language

Személyek:

Szilvásy György highlight_off

Szilvásy György

1958. április 29-én született Budapesten. Nős, két fia van. 

A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán közgazdászként, az ELTE Természettudományi karán programozó matematikusként végzett. 1985-ben doktori címet szerzett. 

1985 és 1989 között a KISZ Központi Bizottságában az Egyetemi és Főiskolai Osztály vezetője. 1989-ben a Minisztertanács Hivatalában kormány-főtanácsadóként dolgozott. 1989-90-ben a Miniszterelnöki Hivatalban miniszterhelyettes, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió Felügyelő Bizottságának titkára. 1990-1995 között a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára. 1995-től 1998-ig a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, 2002-2003-ban a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, 2003-2004-ben a kulturális tárca, 2004-2005-ben a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, majd 2005 áprilisától 2006 márciusáig a Miniszterelnöki Hivatal címzetes, 2006 márciusától pedig politikai államtitkára. 1998 és 2000 között az Altus Rt. igazgatója, 2000-2002 között a Perfekt Rt. vezérigazgatója volt. 20022003-ban a Gyermek-, Ifjúsági, és Sportminisztérium, 2003–2004-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, 2004–2005-ben pedig a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára volt. 2005 áprilisától Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kabinetfőnöke, 2006. június 9. és 2007. június 25. között a második Gyurcsány-kormányban a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter volt. 2007. június 25-e után a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter lett. 

Bajnai-kormány alatt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) humánpolitikai és koordinációs főigazgatójaként folytatta pályafutását.



Forrás: http://www.miniszterelnok.hu 

Kapcsolódó linkek

Szilvásy György pályaképe a Magyar Narancsban 
és a HVG-ben

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [516]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Kémper: jogerősen felmentették Szilvásyékat

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon jogerősen felmentette a kémkedés és bűnpártolás vádja alól Szilvásy György volt titkosszolgálati minisztert, Galambos Lajost és Laborcz Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóit és egy civilt, írja az MTI.

Jogerősen ártatlanok a kémper vádlottjai

Jogerősen felmentette a kémkedés és bűnpártolás vádja alól Szilvásy György volt titkosszolgálati minisztert, illetve Galambos Lajos és Laborcz Sándor volt titkosszolgálati vezetőket a Fővárosi Ítélőtábla. A hétfőn kihirdetett másodfokú, jogerős határozatnak csak a rendelkező része nyilvános. A kémper ugyanis államtitok miatt mindvégig zárt ajtók mögött zajlott, így hivatalosan semmit sem tudni arról, mi is volt a tárgya.

Kémügy aktáit hozná nyilvánosságra a Fidesz a kampányban

Már csak politikai döntés kell ahhoz, hogy nyilvánosságra lehessen hozni a Gyurcsány-kormány idején a polgári titkosszolgálatokat alapjaiban megrázó orosz hírszerzési akció részleteit, értesült a Magyar Idők a döntéshozókhoz közel álló körökből. Ebben önmagában nincs újdonság, mivel azt, hogy egy titkosszolgálati ügy részletei nyilvánosak legyenek-e vagy sem, mindig az éppen kormányon lévő politikai vezetés dönti el. Ami miatt mégis érdekes ez a hír, hogy ha helytálló az egyébként kormányközeli Magyar Idők értesülése, akkor simán lehet, hogy az Orbán-kormány éppen a kampányban oldja fel az akták titkosítását, ezzel odaszúrva az MSZP-nek és a DK-nak, hiszen ez utóbbit vezeti Gyurcsány Ferenc. Ez egyébként nem lenne példátlan lépés, hasonlóan történt a Porik-Laborcz-találkozó nyilvánosságra hozatalánál.

Börtönbe megy az Eclipse-ügy nyolc vádlottja

Az Eclipse-ügy tizenkét vádlottja közül nyolcat adócsalás miatt letöltendő szabadságvesztésre ítélt, négyet viszont felmentett a Fővárosi Törvényszék hétfőn kihirdetett elsőfokú ítéletében.

Elsőfokú ítélet várható az Eclipse-ügy megismételt tárgyalásán

Elsőfokú ítélet várható a milliárdos áfacsalás vádjával indult, egy évtizeddel ezelőtti Eclipse-ügy megismételt eljárásában a Fővárosi Törvényszéken hétfőn.

A Fidesz megígérte a legnagyobb mocskot, de a leszámolásból semmi nem lett

A Fidesz a 2010-es választások előtt nem rejtette véka alá, hogy leszámolásra készül, és mindjárt meg is nevezték a 13 „legmocskosabb” ügyet. Túl sokra nem mentek vele, legalábbis a volt miniszterelnököt nem tudták a vádlottak padjára ültetni, és más MSZP-s politikusok sem kerültek rács mögé.

Matolcsy figyel arra, hogy a családtagok is pozícióban legyenek

Amióta Matolcsy György jegybankelnökként nekifogott a nemzeti értékek őrzésének, nagyobb figyelmet fordít arra is, hogy másfajta értékeket is a szerinte megfelelő polcra helyezzen. S mivel a család a legnagyobb érték, a rokonságot is megfelelő helyen érdemes tudni. Tágabb családjából ma hatan vannak pozícióban.

Felmentették a Szilvásyt elengedő hadbírót

Jogerősen is ártatlan az ellene felhozott vádakban Varga Béla nyugalmazott hadbíró, aki a 2041-ig titkosított kémper nyomozati bírájaként nem helyezte előzetesbe Szilvásy György volt titkosszolgálati minisztert. Nyugdíjazták, majd vádat emeltek ellene. Felmentése után perelheti az államot.
Találatok: [516]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>