language

Intézmények:

Duna Aszfalt Zrt. highlight_off
V-Híd Zrt. highlight_off

Duna Aszfalt Zrt.

Fidesz-közeli építőipari vállalat, ami korábban a Simicska Lajos-féle Közgéppel, illetve 2015 óta a Mészáros Lőrinchez köthető építőipari cégekkel együtt a hazai közbeszerzések egyik legnagyobb nyertesévé vált. 2022-ben a legnagyobb árbevétellel rendelkező építőipari vállalat Magyarországon. Tulajdonosa Szíjj László (1958-) tiszakécskei vállalkozó.

A Duna Aszfalt Zrt. a 35 évre kiírt autópálya-koncesszió egyik alvállalkozója, emellett például a cég építhette kilométerenként 5 milliárd forintért az M49-es gyorsforgalmi utat, illetve az új Duna-híd építésével is a céget bízták meg nettó 92 milliárd forintért.

V-Híd Zrt.

A V-Híd Zrt. fő tevékenysége a vasútépítés, vasúti pályaépítés és korszerűsítés.  A 2015-ben alapított cég eredetileg Apáthy Endre érdekkörébe tartozott. 2017 végén a részvények 90 százaléka Sárváry István, 10 százaléka pedig a Mészáros Lőrinc vejéhez, Homlok Zsolthoz köthető Properitus Vagyonkezelő Kft. kezében volt, később a cég egészét felvásárolta a Mészáros csoport.

A cég az elkövetkező években több hasonló profilú vállalkozásban is részesedést vásároltak. A V-Híd 2016-ban még 2 milliárd forint bevételt sem könyvelt el, 2017-ben már 23,8 milliárd volt a forgalma és csaknem 1,5 milliárd forint nyereséget produkált, 2022-re pedig 108,7 milliárd forintos bevételével a harmadik legnagyobb építőipari cég Magyarországon. Egyik legnagyobb projektjük a Budapest-Belgrád vasútvonal kivitelezése.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [24]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Mészáros Lőrinc ezermilliárd forintnyi közbeszerzést nyert el csak az elmúlt három évben

Mészáros Lőrinc lett az ország tenderbajnoka, Szíjj László ezüstérmet kapott. Még mindig az építőiparban nyerték el a legtöbb közbeszerzést a kormányközeli üzleti körök, de úgy tűnik, a propaganda is egyre jövedelmezőbb: közel háromszázmilliárd forintnyi közbeszerzés landolt az állam kedvenc kommunikációs ügynökségének tulajdonosánál.

A legnagyobb közbeszerzési nyertesek között van egy igazi meglepetés, de Mészáros és Szíjj kaszálja a legtöbbet

Mészáros Lőrinc az új tenderbajnok, miután átvette a vezető helyet Szíjj Lászlótól. A bronzérmes a „takarítás Mészárosaként” emlegetett Kis-Szölgyémi Ferenc. A hazai közbeszerzési piac sokat kifogásolt sajátossága, hogy rendkívül szűk körben koncentrálódik a közbeszerzések jelentős része, ami a verseny alacsony szintjére utal, emellett sok esetben erős az összeférhetetlenségek gyanúja is.

HVG Top 500: Orbán Viktor barátainak és kedvenceinek cégei most is ott vannak a profitrekorderek között

Érdekes mintázatok rajzolódnak ki néhány csúcsoligarcha – a nyereségrekorderek között is feltűnő – vagyonkezelőinek osztalékpolitikájában.

Katonai célú beruházássá nyilvánította a Déli Körvasutat a kormány

A kormány az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra hivatkozva próbálja kicselezni a civileket: egy friss kormányrendelet katonai célúvá minősítette a Déli Körvasút beruházást. Újbuda Önkormányzata mellett az érintett lakosokból álló egyesület, a POPÉK ugyanis korábban bírósági eljárás során sikeresen támadta meg a gigaberuházás környezetvédelmi engedélyét – emiatt a projekt jelenleg is áll. Az új környezeti hatásvizsgálati eljárásban viszont a katonai célúvá nyilvánítás következtében veszélybe kerül a civilek és az önkormányzat által kiharcolt azonnali jogvédelem. Sőt, az érintettek az ügyféli státuszukat is elveszíthetik.

Tavaly átadták, most 36 milliárd fölé drágult a déli összekötő vasúti Duna-híd felújítása

A Duna Aszfalt 2019-ben nyerte el a projektet, amelyben Mészáros Lőrinc egyik cége volt az egyik alvállalkozó. A hídfelújítás 85 százalékát az Európai Unió állta. A felújított vasúti Duna-hidat tavaly nagy csinnadrattával átadták, néhány napja azonban tovább drágult egy közbeszerzési tájékoztató szerint. Ráadásul a híd három vágányából csupán kettő használható, a harmadikat majd csak a Déli Körvasútba kötik be.

Az évszázad túlárazott vasútépítése lehet a Déli körvasút kivitelezése

Az állam 338 milliárd forintért kívánja Mészáros Lőrincékkel bővíteni a vasúti pályát Budapest déli részén. A becsült piaci ár 30–50 milliárd lenne a munkára. Malmőben ennyi pénzből alagutat fúrtak a város alá, és ott vezették el a vonatokat. Bécsben a főpályaudvar jött ki annyiból, mint néhány kilométernyi vasúti pálya a magyar államnál.

Így futott versenyt a százmilliárdokért Mészáros Lőrinc, Szíjj László és Orbán Viktor túravezetője

A 2010 és 2022 között legtöbb nyereséget termelő tizenöt építőipari cég közül négy Mészáros Lőrincé, de van két vállalat, amely külön-külön is 100 milliárd feletti összesített profitot hozott össze.

Látványos grafikon mutatja, hogyan vette át a hatalmat a NER az építőiparban

Mostanra a 15 legnagyobb építőipari társaság harmada Mészáros Lőrincé, és további harmada más kormányközeli vállalkozóké.

Fakivágás indult meg a Hamzsabégi sétányon, miközben a Déli Körvasút engedélye újra per alatt áll

Újbuda önkormányzata és a korábban már pert nyert civilek bíróságon támadják meg a Déli Körvasút ismételten kiadott környezetvédelmi engedélyét. Eközben a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. megkezdte a fakivágást a vasúti töltés mentén, ami ellen az önkormányzat és a civilek egyaránt tiltakoznak. Lázár János építési és közlekedési miniszter kijelentette: kompromisszumos megoldást szeretne találni a beruházás ügyében. 

A NER-biznisz virágzik, Mészáros Lőrinchez dől a pénz

Évről évre több, valamelyik NER-milliárdoshoz kötődő cég bukkan föl a legnagyobb nyereségű hazai vállalatok toplistáján. Akiknek mindig nyerniük kell, azok természetesen tavaly is nyertek.
Találatok: [24]  Oldalak:   1 2 3   >  >>