language

Intézmények:

Dunaferr highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [42]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>

Az ÁPV Rt. és a Dunaferr vezetőit hallgatná meg a Fidesz

Várhatóan az ÁPV Rt. és a Dunaferr vezetőit is meghallgatja majd az a parlamenti bizottság, amelynek megalakítását a Fidesz-frakció az Országgyűlés múlt heti rendkívüli ülését követően javasolta. Az ülésen leszavazták az ellenzék bizottságok felállításáról szóló javaslatait, majd a Fidesz bejelentette, hogy ők is akarnak vizsgálódni a Dunaferr ügyében, csak más szemszögből.

Két év alatt két és félszeresére nőtt az Orbán-bánya dolomiteladása

Noha a Dunaferrnek értékesített mennyiség tavaly az Orbán-bánya 700 ezer tonnás dolomitforgalmának csupán egytizedét tette ki, két év alatt mégis két és félszeresére növelte dolomiteladásait a gánti társaság. A Várpalota X. kavicsbányából pedig még idén, a korábban engedélyezett mennyiség nyolcszorosát, akár 400 ezer köbméter követ is kibányászhatnak külszíni fejtéssel.

Keller felhagy a kérdésekkel

Miután egyszer sem kapott érdemi választ, Keller László úgy döntött, hogy nem tesz fel több kérdést a miniszterelnök felelősségével kapcsolatban a Szabadi-ügyben. Írásbeli kérdések helyett ezután minden eszközzel a parlamenti vizsgálóbizottság felállítást akarja elérni az MSZP.

Egyeztettek a dunaferresek a volt dolomitbeszállítóval

A két cég képviselői tegnap ültek először tárgyalóasztalhoz azóta, hogy perrel fenyegető vita alakult ki közöttük, miután a dunaújvárosiak új beszállítót találtak az MD helyett, egy, a miniszterelnök édesapjának érdekeltségébe tartozó vállalkozás személyében..

Parlamenti bizottságban vizsgálná az SZDSZ Orbán apjának cégeit

Az ellenzéki párt azt szeretné tisztázni, hogy az ÁPV Rt., illetve a Magyar Fejlesztési Bank teljes, vagy részleges tulajdonában álló gazdasági társaságokat befolyásolták-e politkusok, amikor anyagbeszerzésükről döntöttek.

A kormány-Dunaferr-meccs hajrája: Ideghengermű

A miniszterelnök dunaújvárosi látogatását, majd a valamivel később született, november végi kormánydöntést követően kapott parancsot az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. a felmondás megfogalmazására és elküldésére.
Találatok: [42]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>