language

Helyek:

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Hatvanmilliót kaszált saját városán a kitiltós képviselő cége

Petíció kering az egri közösségi portálokon: elégedetlen polgárok száműznék a közéletből Orosz Ibolya kormánypárti önkormányzati képviselőt, akinek a cége évek óta bérbe ad egy csarnokot egy városi cégnek. A városháza szerint szó sincs összeférhetetlenségről.

Szocialista politikus lemondatását kérik Mesterházytól

A Heves megyei közgyűlés fideszes elnöke nyílt levélben szólítja fel Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét arra, hogy hívja vissza a közgyűlésből Nagy Imrét, a testület pénzügyi bizottságának az elnökét, a szocialista frakció vezetőjét, miután a volt egri polgármestert jogerősen elmarasztalta a bíróság jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt.

Összeférhetetlenségi dilemma

Vagy a feleség mond búcsút az alpolgármesteri posztnak, vagy a férj a színház-igazgatóinak: ezt a dilemmát kell hamarosan megoldania Eger önkormányzatának, miután idén január elsejétől a Heves Megyei Önkormányzattól átvették a Gárdonyi Géza Színház és a Harlekin Bábszínház fenntartói jogait.

Nem bérelhetnek a pártok olcsóbban önkormányzati ingatlant

Alkotmánybíróság - A burkolt támogatást a testület már korábban is alkotmányellenesnek minősítette Megsemmisítette az Alkotmánybíróság (AB) Eger város közgyűlésének az önkormányzati tulajdonú ingatlanok pártoknak történő bérbeadásáról szóló rendeletét.

Fideszes elszámoltatás városi szinten: Hány boszorkányt üldöznek Egerben?

Rabosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a napokban Egerben dr. Nagy Imrét, a város korábbi szocialista polgármesterét, aki 2004 és 2008 között töltötte be ezt a posztot, jelenleg pedig a Heves Megyei Önkormányzat MSZP-frakcióját vezeti.

Kell-e közbeszerzés az egri kórházprivatizációhoz?

Az alkotmánybírósági döntésig felfüggesztette az egri kórház vagyonkezelésének átadása kapcsán indított eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottság - tájékoztatta a Heves Megyei Önkormányzat főjegyzője szombaton az MTI-t.
Találatok: [10]  Oldalak:   1