Országosan 73 milliárd forintra becsülik éves szinten az egészségügyben eltűnő hálapénzek összegét. Egy javaslat szerint a borítékolt paraszolvencia felét a betegek a kórháznak is befizethetnék.
Nagy port kavart az állami és önkormányzati cégvezetők fizetésének nyilvánosságra hozatala. Néhány somogyi cégnél még mindig titok övezi a kereseteket...
Szeptember 15-éig kénytelen-kelletlen nyilvánosságra hozzák az állami és önkormányzati cégek a vezetőiknek kifizetett összegeket. Mi azonban megelőztük a hivatalos dátumot, igaz, titkolóztak még az érintett társaságoknál.
Két nagyatádi rendőr ellen emelt vádat a Kaposvári Nyomozó Ügyészség hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt.
Vívódtam! Kell-e, szabad-e reagálnom ezekre a napokban megjelent mélységekre vagy csak legyintsek. Úgy érzem nincs más megoldás. A megtévesztés ellen ez az egyetlen orvosság.
Gyenesei István úgy tűnik, nem vette észre, hogy tizennyolc éve lejárt a vidéki kiskirályok ideje, és nem hallgattathatja el az igazságot bármily kényelmetlen is az számára.
Szulimán Gyula nem tudja, miért mentették fel az APEH-nél. Nyolc kaposvári munkatárs vezető beosztását szüntette meg január óta az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága.