language

Akták:

Egyetemi modellváltás highlight_off

Egyetemi modellváltás

Egyetemi modellváltás

A kormány 2019-ben a Budapesti Corvinus Egyetem magánalapítványba való kiszervezésével kezdte meg a felsőoktatási finanszírozás átalakítását ("modellváltás"). A Corvinus esetében nagyvállalati menedzserek kaptak befolyást az egyetem fenntartására a kivonuló, részvénycsomaggal a finanszírozást hosszabb távon biztosító állam helyett - a későbbi modellváltók nagyobb része azonban nem kapott ilyen tartós eszközt, csupán a működéshez szükséges ingatlanokat, a kuratóriumba pedig politikaközeli személyek kerültek.  Az államilag elismert egyetemek közül mindössze 5 állami fenntartású maradt

2020-ban került alapítványi tulajdonba többek között a Miskolci Egyetem, az Állatorvostudományi Egyetem, a MOME, a soproni, győri és kecskeméti egyetem, illetve az SZFE, melynek átalakítását komoly ellenállás övezte. 2021-ben a SOTE-n, illetve a legnagyobb vidéki egyetemeken, így a pécsi, szegedi, illetve a debreceni tudományegyetemen is végbement a modellváltás, valamint a gödöllői Szent István Egyetem és több másik felsőoktatási intézmény összeolvadásából létrejött Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem is alapítványi tulajdonba kerültAz Eszterházy Károly Egyetemet pedig az Egri Főegyházmegye kapta meg fenntartóként.

A törvény lehetőséget ad arra, hogy az átadott egyetemek felett közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriuma gyakorolja az alapítói jogokat. Ezeket az alapítványokat olyan kuratóriumok vezetik, melyeknek tagjait Palkovics László ITM miniszter jelölte ki, így lett kuratóriumi tag például Varga Judit igazságügyi miniszter (Miskolci Egyetem), Varga Mihály pénzügyminiszter (Óbudai Egyetem), Szijjártó Péter külügyminiszter (SZIE), Lázár János korábbi országgyűlési képviselő, korábbi miniszter (MATE), illetve olyan kormánypárti polgármesterek, mint a székesfehérvári Cser-Palkovics András (Óbudai Egyetem), vagy a győri Dézsi Csaba András (SZIE). A kuratóriumokba befolyásos gazdasági szereplők is kerültek, mint például Csányi Sándor OTP-vezér (MATE, Soproni Egyetem), vagy épp a MOL vezérigazgatója, Hernádi Zsolt (Corvinus).

A kuratóriumok tagjai ezt követően nem visszahívhatóak. Az alapítványok tulajdonába összesen többszázmilliárd forint értékű vagyon került, amivel az alapítványok szabadon gazdálkodhatnak.

Az alapítványi tulajdonba került egyetemek listája:

·        Budapesti Gazdasági Egyetem

·        Dunaújvárosi Egyetem

·        Debreceni Egyetem

·        Budapesti Corvinus Egyetem

·        Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

·        Magyar Táncművészeti Egyetem

·        Állatorvosi Egyetem

·        Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

·        Semmelweis Egyetem

·        Neumann János Egyetem

·        Nyíregyházi Egyetem

·        Pannon Egyetem

·        Óbudai Egyetem

·        Soproni Egyetem

·        Széchenyi István Egyetem

·        Szegedi Tudományegyetem

·        Szinház- és Filmművészeti Egyetem

·        Testnevelési Egyetem

·        Tokaj-Hegyalja Egyetem

·        Pécsi Egyetem

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [42]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>

A kormány 82 milliárdot már odaítélt az unió helyreállítási alapjából

Már több mint 82 milliárd forintnyi támogatást ítélt meg felsőoktatási intézményeknek a kormány az unió helyreállítási alapjából úgy, hogy annak folyósításáról még döntés sincs. Az Európai Bizottság ugyanis kifogásolta, hogy a fejlesztési pénzek elköltése nem átlátható az alapítványi fenntartásba került egyetemeknél. A kormány arra a kérdésünkre nem válaszolt, hogy a helyreállítási alapból mekkora összeget terveznek a felsőoktatásra fordítani 2026-ig.

72 milliárdnyi osztalékot vehetnek fel az állam helyett a vagyonkezelő alapítványok

Igazi aranytojást tojó tyúkot adott a kormány azoknak a vagyonkezelő alapítványoknak, amelyek az ingatlanok mellé állami részvénycsomagokat is kaptak ingyenes vagyonjuttatásként az elmúlt egy-két évben. Idén például csak a Mol- és Richter-részvények után közel 72 milliárd forintnyi osztalék-jövedelmet vehetnek fel a két társaság igazgatóságának javaslata alapján, vagyis ekkora bevételről mondott le önként az állam a kincstári vagyon kiszervezésével. A summa még nagyobb lehet, ha a többi átadott (egykori) állami cégnél is nyilatkoznak az osztalékokról.

Milliárdos költségvetési támogatást is kaptak a KEKVA-k az ingatlanok mellé

Az államtól kapott ingatlanok és részvények mellé még milliárdos működési támogatásra is számíthatnak az államtól a Fidesz-közeli, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (KEKVA): a tavalyi év végéig további 9 milliárd forintot címkézett fel számukra a kormány, de korábban is volt rá példa, hogy a feltőkésítés után csak tovább nőtt egy vagyonkezelő költségvetési lábnyoma.

A rektor ellenzi ugyan, de a választások után a BME is alapítványi tulajdonba kerülhet

A Budapesti Műszaki Egyetem alapítványi modellváltásáról tárgyaltak Palkovics Lászlóval az egyetem vezetői, mondta az egyetem két munkatársa az Átlátszónak. Elmondásuk szerint a miniszter nem zárja ki az alapítványosítást, de a választások előtt már inkább nem vágna bele. A tervezett átalakításra utalhat viszont, hogy a BME az elmúlt évben kevesebb pályázati támogatást kapott, mint az alapítványi egyetemek.

Rejtett privatizáció: 2021-ben több ezermilliárdos vagyon került az államtól a kormánypárti alapítványokhoz

2021-ben a rendszerváltáskori privatizációhoz mérhető nemzeti vagyont adott ki az állam kezéből az Orbán-kormány. A több ezermilliárdos összértékűre becsülhető vagyontárgyakat ingyen kapták meg nagyrészt Fidesz-közeli figurák által vezetett vagyonkezelő alapítványok, amelyek ettől kezdve rendelkezhetnek a magyar egyetemek mintegy 70 százalékával, a legfontosabb országos kulturális intézményekkel, prémium ingatlanokkal, kastélyokkal, valamint milliárdos vállalati részvényekkel. A kétharmados törvénymódosítással a kormányközeli hálózat befolyását a korábbi állami vagyon felett egy jövő évi ellenzéki győzelem esetén is biztosították.

Az Óbudai Egyetem 5 tervezett fejlesztést bukott a kormány EU-ellenes harca miatt

A közbeszerzési értesítőben egymás után jelentek meg az arról szóló hirdetmények, hogy az egyetem több intézményfejlesztési tendere is eredménytelen lett pénzhiány miatt. A beruházásokat ugyanis az Európai Unió helyreállítási alapjából (Recovery and Resilience Facility, röviden RRF) fedezték volna, ám a kormány áprilisban úgy döntött, hogy a Magyarországra jutó RRF-pénzeknek (kb. 5800 milliárd forint) csupán a vissza nem térítendő támogatásként felvehető 43%-át (2500 milliárd forintot) kéri, és emiatt jelentősen csökkentette a felsőoktatási fejlesztésekre eredetileg megjelölt összeget.

A több pénz ára az autonómia felszámolása – így zajlik az egyetemi modellváltás

Sorban írják alá az egyetemeket fenntartó alapítványok vezetői a kormánnyal kötött, a következő parlamenti cikluson is túlnyúló finanszírozási megállapodásokat, és nem épp úgy, ahogy szerették volna.

Döntött a fideszes többség: 1630 milliárdot kapnak az egyetemi alapítványok a következő öt évben

Megszavazta a parlament az alapítványi kezelésbe adott egyetemek finanszírozásáról szóló törvényt. A kormányhoz közeli kuratóriumokkal irányított alapítványok a következő öt évben 1630 milliárd forintot kapnak a költségvetésből. Ezzel a felsőoktatás finanszírozása egy év alatt a két és félszeresére nő, de azt az ellenzéki felvetést nem válaszolta meg a kormány, hogy a források biztosításához miért kellett az egyetemek és az állam közé alapítványokat közbeiktatni.

Történelmi jelentőségű bűnnek tartják, hogy Vidnyánszkyék megkapnák a Színészmúzeumot

Az SZFE új vezetőinek adnának három értékes budai ingatlant, köztük a Színházi Intézetet is. A Magyar Színházi Társaság azt kéri, ne szavazzák meg a törvényjavaslatot.
Találatok: [42]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>