language

Kulcsszavak:

egyház highlight_off

Intézmények:

Magyar Művészeti Akadémia highlight_off

Magyar Művészeti Akadémia

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 1992-ben művészek által létrehozott magyarországi civilszervezet. A rendes, pártoló és tiszteletbeli tagok száma összesen kb. 150 fő. Az egyesületet 2011-ben a második Orbán-kormány kezdeményezésére hozott 2011. évi CIX. törvény köztestületté nyilvánította, sőt ezt a 2012-es új Alaptörvénybe is beleírták. Az MMA tagjai állami életjáradékban részesülnek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Vasút helyett katolikus kongresszus, falu helyett város – a kormány ismét pénzeket csoportosított át

Egy forrásból 1,2 milliárdot a Magyar Művészeti Akadémiának is találtak. A kormány továbbra is lazán értelmezi a gazdaságvédelmi alap fogalmát, mert egy szerda este megjelent kormányhatározattal ismét milliárdokat csoportosított át például sportra.

Csak úgy szórja klientúrájának a műemlékeket az Orbán-kormány

Az első Orbán-kormány még törvényt alkotott „az állam kizárólagos tulajdonában tartandó műemlékekről”, a mai már bőkezűen osztogat belőlük.

63 milliárd forint támogatást osztott ki az EMMI, a kulturális folyóiratok hoppon maradtak

63 milliárd forint támogatást osztott ki április 15-ig az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) az igazgatási területéhez tartozó különböző szervezeteknek. Ugyanakkor nagyjából 300 milliót kivontak a magyar kulturális folyóiratok idei támogatásából – ez az összeg pedig a fele annak, amennyivel Matolcsy jegybankelnök alapítványai támogatták Matolcsy jegybankelnök unokatestvérének médiavállalkozását. Közben átszervezték a támogatásokról döntő Nemzeti Kulturális Alapot, így a szakmai szervezetek kisebbségbe kerültek. És már meg is vannak az új feltételrendszer első áldozatai: az eddig évi 11 millió támogatásból élő Revizornak például, úgy tűnik, vége van.
Találatok: [3]  Oldalak:   1