language

Intézmények:

Együtt (párt) highlight_off

Kulcsszavak:

kampányfinanszírozás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>

Milliárdokkal tartoznak a kis pártok

630 millió forint végleg eltűnt a jogtalanul felhasznált kampánytámogatásból, míg a kétmilliárd forintra rúgó választási bírságoknak alig két százalékát sikerült eddig behajtani. Ez a mérlege a ­2014-es országgyűlési választáson szinte akadálytalanul induló bizniszpártok tevékenységének.

Seres Mária csak a kezdet, van még néhány százmilliós banánhéj

Költségvetési csalás miatt indult ügyben hallgatták ki gyanúsítottként az Új Magyarország Párt elnökét, ahogy a Keresztény Magyarok Szövetségének egyik „toborzóját” is, több nyomozás pedig még tart – értesült lapunk. Bő másfél évvel a választás után mintha közelítenének a bűnüldözők a százmilliós kampánypénzt gyorsan elverő kis pártokhoz.

Három kamupárt ellen is büntetőfeljelentést tett az ÁSZ

Költségvetési csalás gyanújával tett feljelentést az Állami Számvevőszék az Együtt 2014 Párt (ez nem Bajnai pártja, hanem az ellenük létrehozott kamupárt), illetve az egymáshoz szorosan kötődő Új Dimenzió Párt és Új Magyarország Párt ellen, miután megvizsgálta, hogyan használták fel a választáson kapott költségvetési támogatást.

A parlamenti pártokkal semmi baj nincs, csak a kicsik csalnak

Nyolc, az országgyűlési választáson listát állító, de mandátumot nem szerző párt sértette meg az áfatörvényt és a számviteli törvényt a kampánypénzek elköltésénél - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

Nem a kamupártokon múlik a kétharmad

Nem érdekli a bizniszpártokat, azaz az elsősorban a kampánytámogatások megszerzésére szerveződő formációkat a veszprémi időközi választás. Ám a mezőny így is nagy lesz, hiszen már eddig is tizenhat párt jelezte, hogy jelöltet kíván állítani. Ráadásul a nyilvántartásba vételt még később is kezdeményezhetik. Emellett független indulókra is számítani lehet – nekik nem kell előzetesen jelentkezniük –, így egyelőre nem lehet tudni, február 22-én hány név szerepel majd a szavazólapokon.

Eltűnt pártok, eltűnt pénzek

Enyhén szólva is akadozik az áprilisi parlamenti választáson induló jelöltekkel és pártokkal szemben kiszabott mintegy kétmilliárd forintnyi bírság behajtása: a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) kapott adatok szerint eddig 1,2 millió forintot tudtak behajtani.

Bujkálnak a bizniszpártok képviselői

Megpróbáltunk részleteket megtudni a kispártok nyilvánosságra került, és néhol egészen irreális kampányköltéseiről. Nem volt könnyű dolgunk. Az ÚMP vezetője lecsapta a telefont, mondván, nyaral. Ugyanerre hivatkozott a SEM egyik képviselője is, bár a pártelnök végül tájékoztatott több részletről is. Az Együtt 2014 párt első embere szintén nem elérhető, az ÚDP elnöke pedig igen érdekes magyarázattal állt elő a 41 milliós reklámfilmjüket illetően.

"Ezt nevezzük a korrupció legalizálásának"

40 millió forint reklámfilmre, 60 millió utazásra, vagy 28 millió léghajóbérlésre - ilyen, és ezekhez hasonló tételeket találni a választási biznisz-kamupártok elszámolásaiban.

Hihetetlen dolgokra költötték az állami pénzt a kamupártok

65 millió üzemanyagra és szállásra, 40 millió egy fél perces videóra: így, és még ennél is hajmeresztőbb tételekkel papírozták le a kamupártok a nekik jutó legalább 149 milliós állami kampánytámogatást.
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>