language

Akták:

Eiffel Palace vásárlás highlight_off

Eiffel Palace vásárlás

Eiffel Palace vásárlás

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2014 nyarán vásárolta meg az Eiffel Palace irodaházat 45,3 milló eurós (13,6 milliárd forintos) áron. Bár az MNB szerint az irodaház vásárlással jó üzletet köttek, az Átlátszó birtokába jutott brosúrából kiderült: a Nemzeti Befektetési Ügynökség ugyanezt az épületet 2014 januárjában még 40 millió euróért hirdette. A beruházó cég közleményében jelezte, hogy a két időpont között több változás is történt, ami indokolja az árkülönbséget. Egyrészt január óta teljesen elkészült a beruházás, másrészt több új bérlője is akadt az irodaháznak. Ennek azonban ellent mond, hogy már a januári brosúra is készként tüntette fel a beruházást, a két összeg közötti másfél milliárd forintos különbséget indokló új bérlőről pedig a sajtónak nincs tudomása. Hogy az MNB által kifizetett összeg pontosan kihez került, nem világos: az irodaház korábbi tulajdonosa az Eiffel Palace Kft. volt, amelynek tulajdonosi hálója egy ciprusi és egy Saint Vincent és a Grenadine-szigetekre bejelentett offshore cégben végződik. 2017. augusztusában végül a Magyar Nemzeti Bank nettó 53,8 millió euró plusz áfáért eladta az Eiffel Palace irodaházat a luxemburgi székhelyű Corpus Sireo által kezelt Corpus Sireo Real Estate befektetési alapnak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [33]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Paks2 volt vezetői és politikához közeli vállalkozók is feltűnnek a kiszivárgott máltai iratokban

A Földközi-tengeren, Szicília és Észak-Afrika partjai közt fekvő Málta szigetét nemcsak a nyugalomra vágyó turisták kedvelik. Az Európai Unió legkisebb tagállama népszerű az üzleti vállalkozások körében is, köszönhetően rendkívül kedvező adózási feltételeinek és az angol nyelvű, gyors ügyintézésnek. Mint most kiderült, több száz magyar is élt ezekkel a lehetőségekkel.

Eladta a jegybank az Eiffel Palace-t

Egy luxemburgi székhelyű cégnek, a Corpus Sireo Real Estate befektetési alapnak adta el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nettó 53,8 millió euróért az Eiffel Palace irodaépületet, amit 2014 nyarán vettek meg nettó 45,3 millió euróért – közölte az MNB csütörtökön az MTI-vel.

Buda Gardens: brutális beépítés jön a Feneketlen-tónál

Egy-egy gigantikus lakópark-beruházásnál a fejlesztői akarat gyakran ütközik a helyi közösség érdekeivel. Budapest XI. kerületében most kezdenek elszabadulni az indulatok: a Feneketlen-tó kertvárosias környezetébe három óriástömböt „ültetnének” 350 lakással és 500 parkolóhelyes mélygarázzsal.

Eladja az MNB az Eiffel Palace-t

Azt írták, a nyílt pályázat lehetővé teszi, hogy valamennyi érdeklődő belföldi és nemzetközi befektető ajánlatot tegyen, illetve azok is kifejezhessék vételi szándékukat, akik 2014. óta új, komoly szereplőként jelentek meg a magyar ingatlanpiacon. A pályázat egyetlen bírálati szempontja a legmagasabb ár, amely lehetővé teszi az objektív bírálatot és az átláthatóságot egyaránt. Az MNB csak akkor dönt úgy, hogy az adásvételi szerződést megköti, ha így nyereséges lesz a befektetésük.

Az MNB rendesen megsegítette a bankárt, akinek luxuslakásában Matolcsy lakik

Matolcsy György MNB-elnök és Patai Mihály UniCredit-vezető sose rejtegették évtizedekre visszamenő barátságukat. Annak ellenére sem, hogy Patai korábban – a Bankszövetség elnökeként – többször kritizálta a Matolcsy-féle gazdaságpolitikát, különösen a bankadókat. Bár tény, hogy utóbbi időben már ő is sokkal barátságosabb hangon beszél Matolcsyék irányvonaláról.

Megint Matolcsyék ellen döntött a Kúria: ki kell adniuk az Eiffel Palace értékbecslését

Újabb MNB-s ügyben döntött a Kúria csütörtökön, eszerint Matolcsyék közel egy éve jogszerűtlenül titkolják egyebek mellett az Eiffel Palace KPMG által készített értékbecslését, illetve az I.M.G. Inter Media Group-nak adott 6 milliárdos kommunikációs megrendelés dokumentumait.

Eddig sem szűkölködtünk offshore-lovagokban

Horváth Zsolt egykori fideszes és Boldvai László MSZP-s politikusoknak is valamilyen módon közük van offshore-ügyekhez – ez derült ki a Panama-iratokból, amiket a német Süddeutsche Zeitung napilap szerzett meg, feldolgozásukban pedig az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) szervezet is részt vett: 76 ország több mint 370 újságírója dolgozott rajtuk.

Unortodox pénzszórás a jegybanknál

Műkincsek, luxus irodaház, balatoni üdülő, bőkezű adományok – csak az utóbbi két-három év alatt közel 300 milliárd forintra rúgott az az összeg, amit nem feltétlenül a jegybanki alaptevékenységéhez köthető feladatokra költött vagy különített el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és annak alapítványai.

Matolcsy rettegett, hogy minden kiderül, ő járta ki Orbánnál a titkosítást

Matolcsy György MNB-elnök maga kérte Orbán Viktor miniszterelnököt a jegybanktörvény módosítására – tájékoztatták a Népszabadságot magas rangú fideszes források. A jegybankelnök állítólag azon nyugtalankodott, hogy kinyílnak az MNB sokmilliárdos ingatlanvásárlásainak üzleti dossziéi.
Találatok: [33]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>